Kérem Várjon!
Cikkek
A várban a helyzet változatlan
Jelentés a Budavári Borfesztiválról
RMP
2013 szeptember 21.

Még mindig furcsa belegondolni, de a Pécsi Borozó már a hatodik évfolyamát tölti idén. Mit szóljon akkor a Budavári Borfesztivál, az ország egyik első számú boros közönségtalálkozója? Ők már a huszonkettediknél tartanak, nem csoda, ha bőven vannak közös tapasztalataink is.

Egykori és jelenlegi munkatársaink, ismerőseink, kóstolótársaink többsége megfordult már a budapesti rendezvényen: az évek során pakoltunk, töltöttünk, kínáltunk bort, magazint és szórólapot, kóstoltunk, megbeszéltünk, interjúztunk, csodálkoztunk, megdöbbentünk – akárcsak olvasóinknak, nekünk is számos élményünk keletkezett a várbeli borfeszteken.

Idén is, a borfesztivál jellegéből adódóan – mert az egész ország boros és kapcsolódó kínálatát igyekszik bemutatni -, évről-évre az újdonságot, a különlegest, az extrát keressük, amikor kilátogatunk. Idén egyrészt a nőké és a hölgy borászoké volt a főszerep, ennek is komoly figyelmet igyekeztünk szentelni, másrészt azt is fel akartuk mérni, mi látszik a Dél-Dunántúl borvidékeiből az országos merítésben – mivel tudunk kitűnni, mit emelnek ki mások, hova érdemes visszatérni (vagy az otthoni tájon járva újra elkirándulni).

                                                                   Szomorkás borfesztiváli napok (A szerző felvétele)

Zoranka és a tartósan Budapestre száműzött RMP szerdán kezdett, a friss és ropogós őszi Pécsi Borozó is szép példányszámban érkezett meg a fesztivál területére, hogy aztán néhány órán belül kikerüljön a Pannon Borrégiós standok javára. Felmértük a terepet, és sok kedves meghívást halasztottunk kicsit későbbre, hogy felkutassuk, mit mond az idei fesztivál bor és nők viszonyáról, és mit árul el hazai pályánk hangsúlyairól.

Aztán cél tévesztettünk: valahogy két férfinál találtuk magunkat. A tokaji Balassa Pince és az „örök szomszéd” Gizella Pince kínálata minden bizonnyal az ország legjobb fehérborai közé kívánkozik, a kiváló furmintokról és a(z idei szortimentben különösen) remek hárslevelűkről többször megemlékeztünk már. Náluk a panoráma is kiváló a pesti oldalra, a néhány stand helyén éktelenkedő útépítés sem tudja elrontani. A környék tokaji kínálata így is beláthatatlan: korábban a Vylyannál dolgozott a magyar piacot most felfedező (és jól prezentáló) Holdvölgy borásza, erről RMP már a szombati napon győződött meg.

Az ételkínálat most sem ellenállhatatlan: a kenyérlángos körítése pompásabb, mint a beltartalma, két szelet sonkás kenyérért fáj egy ezres, a csülkös bucit nem minden esetben filézték ki. Kávét tavaly még csak a Széchenyi Könyvtár automatája mért az első napon, most már tucatnyi kapszulás főző próbál felzárkózni. Feltankolunk koffeinből és visszatérünk a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter standjához. A Pécsi és a Tolnai borvidék fájóan alulreprezentált amúgy a rendezvényen, szóval a legnagyobb rajongók itt juthatnak válogatott tételekhez. (Bár egy ottfelejtett cetli szerint a Zsolnay Örökségkezelő számára őriznek kicsit arrébb egy pultot, ott végül csak kenyeret tárol egy szomszédos vállalkozó.)

                                                                                                             Kenyeret, kultúrát, bort?

Szekszárd és Villány messziről is jól látható, a legnépszerűbb és a legkiválóbb tételek sok környékbeli borászatnál kerülnek elő. A Budavári Borfesztiválon a helyzet változatlan: a falatkák felejthetők, a műsorról lemaradtunk, az eső meg mindig közeledett. A borválaszték viszont kiváló, ugyanakkor beláthatatlan és végigkóstolhatatlan. Talán jövőre végigérünk. 

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30