Kérem Várjon!
Cikkek
Böllérek ontják a vért
II. Tenkesalja Böllérverseny Siklós
bori
2010 január 14.

Félelem és reszketés a siklósi disznóólakban. Január 16-án, szombaton reggel fogópálinkás koccintással indult a II. Tenkesalja Böllérverseny, a böllérek már fenik a késeket. Mi már csak abban bízunk, hogy a reggeli pálinka senkinek sem árt meg és csak néhány tucat röfögő négylábú esik áldozatául a böllérek éles késének.

A tavalyi verseny sikerének köszönhetően idén másodszor is megrendezik a II. Tenkesalja Böllérversenyt Siklóson. A Tenkes Lovastanyán (Riczu Tüzép mellett) reggel fél nyolckor Siklós polgármestere, Marenics János kínálja fogópálinkával a versenyre érkező bölléreket. Nyolckor már kezdődik a fülnek nem éppen kedves sivítással párosuló disznóvágás, kések villannak, folyik a vér, lángolnak a pörzsölők.

A tavalyi verseny

A délután háromig tartó versengés során öttagú zsűri (melynek elnöke Buday Péter mesterszakács lesz, tagjai pedig Gróf Tamás, a Hotel Thermal konyhafőnöke, Antal Tamás, a Hotel Drava konyhafőnök, Brun József és Kalmár László) vizslatja a böllérek minden mozdulatát, de nem csak nézelődnek: meg is kóstolják, mit alkotnak a versenyzők reggeltől délutánig, milyen toros ételek készülnek el a böllérek irényítása alatt a megadott határidőre.

Három órára időzítették az eredményhirdetést, majd némi pihenő után este mindenkit visszavárnak a Böllérbálba. Az egész napos rendezvény 500 forintos belépőt kell fizetni az érdeklődőnek, ezért ajándék forralt bor is jár. Egész nap szórakoztató műsorok és lacikonyha várja a vendégeket.

További infó: http://www.tenkeslovastanya.hu

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30