Kérem Várjon!
Cikkek
Borok a nyár végére
Mediterrán hangulatok bora 2010
bori
2010 augusztus 25.

Harmadízben kerestette a Pécsi Ifjúsági Központ a mediterrán hangulatok borát. A régiós borvetélkedésre összesen 85 bort neveztek a tolnai és baranyai bortermelők, többségében vörösborokat, a fehérek aránya alig több mint 20 százalékos volt csupán. Hogy kinek mit jelenti a mediterrán hangulatot, bizony nehéz megfogalmazni, az viszont biztos, hogy a zsűri a két kiírt kategóriában (fehérek és vörösök) a legjobbat kerete. És találta meg.

A már hagyományosnak mondható versengésen a zsűri elnöke Ungurán József borszakértő, a Tüke Borház vezetője, a rendezvény másik szakmai koordinátora pedig a Pécsi Borozó főszerkesztője, Győrffy Zoltán volt.

Fotók: Csortos Szabolcs

A fehérborok között a tolnai borvidéken termelő Danubiana Borászat 2009-es Tolnai Pinot Blanc-ja lett, arany minősítéssel. A második helyen megosztva végzett a Danubiana 2009-es chardonnay és a szajki Hárs Pincészet 2008-as cirfandli bora. A harmadik helyet Günzer Tamás Chardonnay Barrique 2009 borra érdemelte ki.

Fotók: Csortos Szabolcs

Günzer Tamás azonban egy első hellyel is gazdagodott. A legjobb vörösbornak ugyanis a Villányi Ördögárok Merlot Reserve 2007-et találta a zsűri, méghozzá nagy arany minősítéssel. A második helyen Günzer Zoltán 2007-es Ördögárok Cuvée bora, míg a harmadikon a Koch Csaba nevével fémjelzett Vin-Art Pincészet Cabernet Sauvignon Prémium 2007 végzett. A díjakat a Mediterrán Hangulatok Fesztiválján, augusztus 21-én adták át a díjazottaknak.

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2018. 11. 10. 16:00 - 0:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2018. 11. 10. 16:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2018. 11. 19. 18:00 - 21:00
Balkán Bisztró Pécs, Ferencesek u. 32.
20
2018. 11. 20. 18:30 - 20:55
CEWI (Hotel Zenit) Budapest, Apáczai Csere János u. 7.
21
22
23
2018. 11. 23. 9:00 - 18:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
24
2018. 11. 24. 8:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
25
26
27
28
29
30