Kérem Várjon!
Hírek
Ki lesz a legjobb sommelier?
bori
2016 janur 22.
A Magyar Sommelier Szövetség idén is megrendezi a szakmabeliek országos bajnokságát, amelyre február 21-én, vasárnap a Hotel Corinthia konferenciaközpontban, a Kávébár Bazár keretében kerül sor. 

A bajnokság célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson a vendéglátás azon dolgozóinak, akik a sommelier szakmát művelik, vagy annak művelése munkakörük része. A szervezők célja továbbá a meglévő szakmai kapcsolatok erősítése és új személyes kapcsolatok kialakítása, valamint a sommelier munka további népszerűsítése.

A korábbi évek gyakorlatától eltérően ezúttal nyílt versenyt tartanak, vagyis a megmérettetésen nemcsak a szövetség tagjai, hanem minden olyan szakember részt vehet, aki tudásáról ebben a formában is számot kíván adni.

A verseny első körében a részvevőknek előbb írásbeli feladatokat (tesztlap kitöltése, két-két párlat és bor kóstolás utáni megnevezése, illetve részletes leírása) kell megoldani, majd egy vörösbort kell dekantálni és egy választott idegen nyelven  bemutatni, továbbá megfelelő ételt ajánlani hozzá.

A döntőbe három versenyző jut, akikre hat gyakorlati feladat megoldása vár a nagyközönség előtt.

A részvétel iránt érdeklődő szakemberek a nevezéssel kapcsolatban a Magyar Sommelier Szövetségben (sommelierhungary.hu)
érdeklődhetnek.
Címkék
N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30