Kérem Várjon!
Hírek
Ki lesz az Év Bortermelője 2018-ban?
bori
2018 november 06.
28. alkalommal mozgósította a Magyar Bor Akadémia a szőlész-borász és a vendéglátó szakma elitjét, hogy nevezzék meg Magyarország legrangosabb borászati elismerésének jelöltjeit. A felkérésnek mintegy 300 borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef tett eleget. 

Minden felkért szakember 3 bortermelőt jelölt a címre, így több szempontot is érvényesíthetett, amikor favoritjait kiválasztotta. Az összesített szavazatok alapján a legtöbb jelölést kapott borászok mellett, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az Év Bortermelője díj korábbi győztesei közösen is megneveztek egy személyt, aki mindenképpen bekerült a végső győzelemre esélyesek közé.

A jelölések feldolgozása után öt kiváló bortermelő vág neki a megmérettetés utolsó körének: Balla Gáza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék).

Érdekesség, hogy a díj 28 éves történetében először került be határon túli történelmi borvidékről borász a jelöltek közé. Az öt jelöltből hármat a Balatoni borrégió ad, illetve örömteli, hogy egy korábbi Év Bortermelője (az azóta elhunyt Figula Mihály) fia is ismét a díj jelöltjei közé került!
A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2018-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A jelöltek a "Borest a Bor Akadémián" rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 22-én, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

(Forrás: Magyar Bor Akadémia)

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30