Kérem Várjon!
Cikkek
Létrejött a borrégió!
Pannon Borvidéki Régiót hirdetett ki a miniszter
bori
2008 december 02.

Négy dél-dunántúli borvidék részvételével 2008. novemberében hirdette ki a Pannon Borvidéki Régió (rövidítve: Pannon Borrégió) létrehozását a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

A régóta várt döntés előzményeként már 2003-ban megalakult a Pannon Borrégió Egyesület, amely azóta egyre aktívabb szerepet vállal térségünkben.

A miniszteri döntés értelmében a Pannon Borvidéki Régió a Pécsi, a Szekszárdi, a Villányi, és a Tolnai borvidékből áll.

Döntéshozó testülete a Tanács, amely a hegyközségek elnökeiből, titkáraiból, valamint küldötteiből áll. A régió feladata – egyebek mellett – a marketing egységesítése, javaslatok kidolgozása a fajtahasználat összehangolására és a borrégió országos képviselete. Ezt a munkát a borrégiós egyesület már megkezdte, hiszen koordinálásával többek között a bormarketing keretekre együtt pályázott három borvidék.

A miniszteri rendelet felsorolja, hogy a területen milyen szőlőfajtákból állítható elő – fehér-, vörös-, és muskotály – minőségi bor. Feltétel az is, hogy az ültetvényeken hektáronként legalább 3300 tőke legyen. Az újbor mennyisége hektáronként nem haladhatja meg a 100 hektolitert.

A Pannon Borrégió területén előállított minőségi bort „Pannon Borrégió” logóval lehet forgalomba hozni. A hegybíró a származási bizonyítványban jelöli meg, hogy a termelő használhatja a régiós megjelölést. A térségünk borászai már reagáltak a hírre, és többen is jelezték: már az idei szüretből várható Pannon Borrégiós bor.

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2016. 10. 01. 15:00 - 16:30
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
2016. 10. 01. 17:00 - 18:30
Villányi Rendezvénytér Villány, Villány
2016. 10. 01. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2
3
4
5
6
7
2016. 10. 07. 9:00 - 2016. 10. 09. 22:00
Dél-Dunántúl Pécs, Dél-dunántúli településeken
8
2016. 10. 07. 9:00 - 2016. 10. 09. 22:00
Dél-Dunántúl Pécs, Dél-dunántúli településeken
9
2016. 10. 07. 9:00 - 2016. 10. 09. 22:00
Dél-Dunántúl Pécs, Dél-dunántúli településeken
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
2016. 10. 21. 18:00 - 22:00
Corso Hotel Pécs Pécs, Koller u. 8.
22
23
24
25
26
2016. 10. 26. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
27
28
2016. 10. 28. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
30
30
31