Majd a helyi eszem-iszom után némi tematikát felmutatva egyemberként elindultunk meglátogatni az arra érdemes pincéket. Előbb Horváth Zoltánnál ittunk kellemes rozét, sűrű vegyes fehéret és egy nagyon finom, csúszós vörös házasítást.

Néhány pincével lejjebb Menczingeréknél ittunk ropogós juhfarkot, illatos chardonnay-t és zamatos, gazdag olaszrizlinget.

Utána elhagytuk a Bükkös-szurdokot, elsétáltunk Eberhardt Györgyhöz, ahol egy nagyon szépen elkészített rozét, fehér pinot noirt, ízes kékfrankos sillert, és egy tanítanivalóan arányos és pazar cabernet franc-t kóstolhattunk. Innentől kezdve már kevésbé mondható egységesnek a Vince-napozók mozgása, kisebb csapatokra oszlottunk, mi még a városi pincébe, a Bagó pincébe, illetve Sztipához és végül Czeiner Józsefhez jutottunk el, akiben még volt szufla, kedves leánykát, szép hárslevelűt, tartalmas kadarka rozét és a helyi kuriózumot, a grenache-t is megkóstolhatta. Itt is, mint mindenhol, finom falatok vártak minket, a nap végére újból megtaláltuk a korábban lemorzsolódott, más irányt vett emberek egy részét...

Másnap - bár megtiszteltetés volt - kissé nehezemre esett helytülni az első mohácsi Vince-napi borverseny zsűrijében, de egyáltalán nem bántam meg, kifejezetten szép borokkal találkoztam, a kóstolt juhfarkok, királyleánykák és chardonnay-k szinte kivétel nélkül nagyon tetszettek. A másik kóstolóasztalnál meg parádés olaszrizling sort kóstolhatott a többi zsűritag. A legszebb fehérbornak a Hárs Pincészet olaszrizlingje találtatott, illetve a legvörösbor Szabó Dezső szajki merlot-ja lett.

Este a Szent János Hotelben bárki megkóstolhatta a borverseny ezüst- és aranyérmes borait, gondolom emlékezetes hétvége volt ez minden mohácsi és nemmohácsi számára.