Kérem Várjon!
Cikkek
Mikulás-napi pincejárás
bori
2008 december 01.

Mecseknádasdon december hatodikán, szombaton délután kettőtől rendezik meg a hagyományos Mikulás-napi pincejárást. A Trieb pincesoron ott lesz Gráf József agrárminiszter és ezer forintért 10 kóstolójeggyel ékesített kóstolópohár is kapható.

Mecseknádasd rejtőzködő borfalu, viszont érdemes felfedezni. A felnőtteknek a Mikulás pincejárást hoz minden évben, idén ráadásként Gráf József agrárminisztert és Kesjár János APEH regionális igazgatót is idehozza puttonyában.

A program délután kettőkor indul, a Wekler Családi Pincészetben akkor borászati kerekasztal beszélgetés kezdődik Gráf József agrárminiszterrel, szakemberek közreműködésével. Az egyórásra tervezett eszmecserét követően már a fesztiválsátorban folytatódnak az események

Negyed négykor köszöntő, majd a Mecseki Borrend Egyesület borlovaggá avatja Gráf Józsefet és Kesjár Jánost. A kötelezettségekben itt vége, lehet szabadon barangolni a Triebben, végigjárni a nyitott pincéket.

A pincesor végében felállított Fesztiválsátorban délutántól késő estig zenés műsorral, forralt borral, vadpörkölttel (1000 Ft/adag) várják a vendégeket. A borkóstoláshoz gravírozott pohár 10 kóstolójeggyel a helyszínen 1000 forintért megvásárolható.

Bővebb információ / kóstoló pohár elővétel / étkezési igény bejelentése, szállásfoglalás a Mecsek-kapuja Turinfo-pontban, van Groeningen Irénnél 30/ 927-5853, e-mail: mecsekkapuja@mail.tvnet.hu

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
2015. 01. 09. 10:00 - 2015. 01. 11. 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2015. 01. 09. 10:00 - 2015. 01. 11. 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2015. 01. 09. 10:00 - 2015. 01. 11. 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
12
2015. 01. 12. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
13
14
15
16
2015. 01. 16. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
18
19
20
21
22
2015. 01. 22. 17:00 - 19:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
2015. 01. 22. 18:30 - 21:00
Paulus Café Pécs, Ifjúság útja 4.
23
24
2015. 01. 24. 10:00 - 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 01. 24. 16:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2015. 01. 24. 18:30 - 22:00
Busóudvar Mohács, Eötvös u. 17-19.
25
26
27
28
2015. 01. 28. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
29
30
2015. 01. 30. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
31