Kérem Várjon!
Hírek
Ötéves a Furmint Február
bori
2014 janur 29.

A Furmint Február szervezői úgy érzik, hogy egyre határozottabban érezhetőek az öt évvel ezelőtt létrehozott kezdeményezés eredményei. „Amikor 2010-ben, az induláskor felvázoltuk a jövőre vonatkozó elképzeléseinket, az volt a cél, hogy ötéves korára hazai szinten ismertté váljon a Furmint Február koncepciója, és meginduljanak a külföldi programok is. Úgy gondolom, ezt mára elértük, ezt bizonyítják a szerte az országban immár spontán szerveződő furmintkóstolók, furmintvacsorák és a februárban rendre furminttal bővülő borlapok” – mondta el Kézdy Dániel, főszervező.

Hazánkban a furmint egyike a legfontosabb szőlőfajtáknak. A szőlőben rejlő adottságok mellett sikerét nagy részben annak köszönheti, hogy olyan termőtájakon vált elterjedtté, amelyek klimatikus és talajadottságaik révén jól megkülönböztethető borokat tudnak produkálni. Ilyen Tokaj és Somló. Látva azonban a furmintban mint prémium fehér fajtában rejlő lehetőségeket, évről évre országosan is nő ültetvényeinek száma, hogy az innen származó gyümölcs önállóan vagy más fajtákkal házasítva kerüljön palackba.

A szőlőfajta boraira épülő tematikus hónap lényege, hogy egy alulról szerveződő kezdeményezés keretében a borászok, éttermesek és borkereskedők együtt hívják fel a figyelmet a furmint értékeire. A kezdeményezés nyitott, bárki csatlakozhat hozzá, aki üzletében vagy akár otthonában februárban a furmintot középpontba állító programot szervez.

A Nagy Furmint Február Kóstoló 2014. február 6-án Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban kerül ismét megrendezésre. „Ma már nosztalgiával gondolunk vissza az első évre, amikor egy, a jelenleginél sokkal kisebb helyszínen rendeztük meg az eseményt 34 borászat jelenlétével. 2014-ben a Vajdahunyadvárban a korábbi évekhez képest egy újabb termet is bevonunk annak érdekében, hogy kellő teret biztosítsunk az immár több mint 75 pincészet és természetesen a kóstolók számára” – mondta el az eseménysorozat csúcspontjául szolgáló Nagy Furmint Február Kóstolóról Tóth Adrienn, szervező.

A Nagy Furmint Február Kóstolóra még kaphatóak a jegyek, további részletek ezzel kapcsolatban itt érhetőek el:

http://www.vinoport.hu/?node=6350

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
2016. 11. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
6
7
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
8
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
9
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 11. 19:00 - 23:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 12. 18:00 - 23:00
Koch Borászat Borota, Borota V. ker. 5.
13
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2016. 11. 25. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
26
27
28
29
30