Kérem Várjon!
Cikkek
Sommelier kerestetik
Sommelier Magyar Bajnokság és Pannon Borkedvelő Kupa
bori
2010 július 04.

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a tizenhetedik alkalommal megrendezett Magyar Sommelier Bajnokságra, és az első Pannon Borkedvelő Kupára. Előbbi versenyen Magyarország legjobb sommelier-jét keresik, utóbbi megmérettetésen minden borkedvelő kipróbálhatja tudását.

A Nemzetközi Sommelier Szövetség szabályzata szerint zajló Sommelier Bajnokság tétje nem kicsi: a győztes novemberben Magyarországot képviselheti az európai versenyen. A versenyzőknek két napon át szőlészeti és borászati, sommelier és italokkal kapcsolatos teszteket kell kitölteniük, majd bort dekantálnak és mutatják be idegen nyelven a zsűrinek.

A zárt ajtók mögött zajló első versenynap után 27-én már  a nagyközönség is szurkolhat a kedvencének (sőt a bemutatott borokat meg is kóstolhatják). A szituációs versenyen vendégeket kell fogadni, kiszolgálni, adott ételsorhoz italt ajánlani. Majd hibás borlapot javítanak szóban, de bor és párlatfelismerés is lesz a feladatok között.

A Pannon Borkedvelő Kupán tesztkitöltés és párlat felismerés után három bort kell írásban elemezni. A versenyzők szakmai zsűri előtt bizonyíthatják rátermettségüket.

A sommelier bajnokság nevezési lapja, versenykiírása és szabályzata letölthető innen, meg innen és innen, a Borkedvelő Kupa szabályzata és nevezési lapja pedig innen és innen.

A verseny szervezői, a Magyar Sommelier Szövetség és a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. a közelmúltban kerekasztal beszélgetésen értekeztek a sommelier-k magyarországi helyzetéről. A megbeszélésen elhangzott, hogy csak a csúcséttermekben alkalmaznak pohárnokot, de a honi gasztronómia zömében sem az anyagi források, sem a minőségi iránti igény nem adott. A szakmai háttér gyenge, egy magyar sommelier a világpiacon csak a „futottak még” kategóriáig juthat el. A hazai pohárnokok versenyhátrányban vannak a rendkívüli presztízsű és anyagi gondokkal nem küszködő brit, francia, olasz és skandináv kollégáikkal szemben.

A megújuló Sommelier Magyar Bajnokság fő célja és missziója éppen e szakma presztízsének növelése és a bor-gasztronómiai kultúra széles körű elmélyítése. Ezt célozza az első alkalommal megrendezendő Pannon Borkedvelő Kupa is, melyen borértő fogyasztók, amatőrök mérhetik össze tudásukat. A csúcsgasztronómiában tehát már itthon is nélkülözhetetlen a sommelier munkája, akinek sajátos feladata a magyar bor hangsúlyos promóciója. A jó vendéglős nagy felelősséggel ruházza fel a sommelier-t, szabad kezet ad a beszerzésben, a pohárnok szabja meg egy étterem bor- és ital-arculatát. Az a cél, hogy ne csak a high end-éttermekben, hanem a „középosztályi” konyhákon is dolgozzon sommelier, hogy a jó ízlés kultúrája és a szaktudás minél hétköznapibbá váljon.

További információ:
Magyar Sommelier Szövetség
1/ 353-4849
sommelieriskola@bakatorbor.hu

Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.
99/508-835
info@soproniborvidek.hu

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
2016. 11. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
6
7
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
8
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
9
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 11. 19:00 - 23:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 12. 18:00 - 23:00
Koch Borászat Borota, Borota V. ker. 5.
13
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2016. 11. 25. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
26
27
28
29
30