Kérem Várjon!
Hírek
Sütemények, borral
szaboberni
2013 december 30.

???

Második fordulójához érkezett a Fekete Borpince borgasztronómiai versenysorozata. Ezúttal a közelgő ünnephez igazodva karácsonyi sütemények készítése volt a feladat, melyekhez természetesen a pincészet saját borait kellett felhasználni. A versenyre 9 fő nevezett összesen 13 süteménnyel, amelyek fajtái igen széles skálán mozogtak. A kuglóftól a tortáig, a mézecskalácstól a somlói galuskáig, az aprósüteményektől a pitéig minden megtalálható volt a palettán.

A decemberi hideg ugyan kicsit visszafog már bennünket a pincelátogatásoktól, ennek ellenére nyakunkba vettük a szurdikokat, és szombat délután kinéztünk az Iván-völgybe. A téli időszakban állandóan üzemelő, sarokban álló cserépkályhában pattogó tűz családias melege, na meg persze a forralt bor ismét kellemessé tette látogatásunkat a Fekete Borpincében. Süteményeket kóstolni pedig lássuk be, nem egy hálátlan feladat.

                                                                                                                  Fotók: Kovács Viktor

A zsűri tagjai ezúttal Huszti Edina gasztronómus, sommelier, Nándori László cukrászmester, valamint a pincészet feje, Fekete Mihály voltak. A versenyzők művészi gonddal, a közelgő karácsony miatt pedig nagy-nagy szeretettel elkészített süteményeinek komoly kritériumoknak kellett megfelelnie. Ilyen szempont volt az alapanyagok minősége, az elkészítés szakszerűsége, a külső megjelenés, az ízek összhatása, a bor-sütemény ízharmóniája, az egészséges jelleg, valamint az ötletesség, kreativitás.

Míg a zsűri áttanulmányozta a recepteket, szorgosan kóstolt és pontozott, addig a versenyzők röviden bemutatták alkotásaikat és azok elkészítési módját. Bár a dobogóra kerülő süteményekben egyetértettek a zsűri tagjai, azok sorrendje csak hosszas tanakodás eredményeként született meg. A forralt bor ellenére a pincerészben kissé átfagyott közönség már alig várta, hogy újra birtokba vegye a fogadóteret, ők is kínálhassanak, kóstolhassanak, és nem utolsó sorban szavazhassanak. Így tettünk mi is, természetesen azonnal lecsapva az egyetlen kiugró és avantgarde vonalat képviselő céklás sütemény-Patikárius cuvée kombinációra. És mint mondják a konyhában mégiscsak az asszony az úr, vendéglátónk feleségének, Marikának a javaslatára két különdíj is gazdára talált. Így díjazásra kerültek azok a karácsonyi fatörzsek is, melyek nála abszolút favoritok lettek, nálunk meg inkább a múltidéző jellegük miatt voltak érdekesek. A ’80-as évek közepét, réges-régi karácsonyokat, a nagyszülőknél töltött ünnepeket elevenítette fel ez  a sütitípus. 

Az eredményhirdetéskor kiderült, a zsűri a Boros, aszaltgyümölcsös krémmel töltött mézeskalácsot hozta ki győztesnek, hiszen az alap elvárásokon túl ez képviselte leginkább a karácsonyi vonalat. Második lett a Borkrémes-mandulás kosárka, ami maximálisan a “melós süti” kategóriába tartozott. Nem mellesleg a legjobban eltalált, remek összhangú bor-sütemény összeállítás volt. Hozzátesszük, hogy készítőjétől, egy gasztrobloggertől valami ilyesmire számítottunk. Nagy megelégedésünkre, dobogós helyen végzett az általunk igencsak favorizált Tramini cuvée-s “Vilmos kuglófja” is.

Az első helyezett egy karton prémium kategóriás borral, a második egy karton válogatás, míg a harmadik egy karton középkategóriás borral térhetett haza a Fekete Borpince felajánlásából. A díjak, oklevelek és emléklapok kiosztása után Nándori László jóvoltából a résztvevők megkóstolhatták a 2013-ban Magyarország Cukormentes Tortája címet elnyert Ribizlihabos-almás rétegest.

Egyébiránt már tervezés és szervezés alatt van a következő süteményes program a pince részéről, mégpedig a húsvét témakörében. Kalácsok és kuglófok kategóriában indulhatnak majd a versenyzők, hogy megmérettessék magukat 2014. április 12-én egy újabb “Mámorítóan Édes Nap” keretein belül. 

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30