Kérem Várjon!
Cikkek
Születésnap a csárdában
Tíz éves a Tenkes Csárda
bori
2010 június 16.

Ökörsütéssel, koncertekkel, néptánccal, három napos programsorozattal ünnepli 10. születésnapját a Tenkes Csárda. Június 17-19. között ingyenes programokkal várják az étterembe régi és új vendégeiket.

Izgalmas programokban pedig nem lesz hiány. Hortobágyi ökörsütők érkeznek a Tenkesbe, hogy csütörtökről péntekre készre süssenek egy szürkemarhát. A szabadban sütött-főzött ételek mellett természetesen lehet az étlapról is rendelni, miközben a Szalon sört a tíz évvel ezelőtti árán csapolják a vendégeknek a rendezvény ideje alatt. A borokról a kitelepülő borvidéki borászok gondoskodnak majd. A családokat táncház, koncertek, kézművesfoglalkozás és lovas kocsikázás, a kisebbeket állatsimogató és ugráló vár várja.

Június 17.
19 óra
A Harka Néptánc Együttes műsora
20 óra
Bor, bor, bor…! A Gajdos és a Tönköly népzenei együttesek műsora

Június 18.
18 óra
Esti táncház és mulatság a Mecsek Néptánc Együttes táncosaival
20 óra
Easter Station koncert

Június 19.
17 óra
A Madzag Gólyalába Színház Lovagi Torna című előadása
19 óra
A csúzai Csárdás Néptánc Együttes előadása
20 óra
Esti táncház és mulatság a csúzai Csárdás Néptánc Együttes és a Tönköly Zenekar közreműködésével

Asztalt foglalni érdemes (72/424-057), de a Tenkesben gondoskodtak a helyről: rendezvénysátor és sörpadok is várják majd a vendégeket. Szálláskeresőknek segítség ugyanitt.

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2015. 03. 04. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
5
2015. 03. 05. 10:00 - 20:00
Boscolo Hotel Budapest, Erzsébet körút 9.
2015. 03. 05. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2015. 03. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
16
17
2015. 03. 17. 18:30 - 20:30
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
18
2015. 03. 18. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
19
20
21
2015. 03. 21. 17:00 - 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
2015. 03. 25. 17:00 - 19:00
Civil szervezetek háza Mecseknádasd, Rákóczi u. 68.
26
27
2015. 03. 27. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2015. 03. 27. 18:30 - 22:00
Jókai Bisztró Pécs, Jókai tér 6.
28
29
30
31