Kérem Várjon!
Cikkek
Teveled, Tevelen
Látogatás a Veres Pincében
rmp
2010 augusztus 01.

A 65-ös útról több helyen megközelíthető, és letérhetünk Tevel felé, de eljuthatunk ide a 6-os útról Bonyhádon át, illetve a Bonyhád – Dombóvár útról is. Ha szívesen meglátogatnának egy színvonalas, hangulatos és vendégbarát kis tolnai pincészetet, akkor tudunk egy jó tippet adni a faluban.

Ha Tevelen már megtalálták a Kovácsi utat, többé ne higgyenek a navigációnak, ne kanyarodjanak le a kis zsákutcán. A 471-es szám az út végén lesz, itt található a Veres család borászata – és nem mellesleg egy hozzá tartozó szeszfőzde és magánszállás. A családban háromgenerációs hagyomány a szőlőművelés és borkészítés – tudtuk meg a borászatot vezető Veres Róbert édesapjától. Az igazán szép völgységi környezetben található pincében Veresné Rózsa Melinda vezetett körbe.

A 19. század közepén sörgyár épült Tevelen, de minden jel arra mutat, hogy a vidék immár elindult az ahhoz vezető úton, hogy remek borai miatt keressék fel. A jelenlegi formájában tulajdonképpen 1998 óta, közel 11 hektáron működő Veres Pince legalábbis sokat tehet ezért. Hiszen mi lehetne vonzóbb a betérőknek, mint a kitűnő, friss és üde 2009-es zöldveltelini, vagy a hasonló jellemzőkkel bíró reduktív, gyümölcsös (merlot) rozé? A völgységi regionális borversenyen (ahol a körzet legeredményesebb kistermelőjének felajánlott díjat Veres Róbert vehette át) aranyéremmel díjazták a 2009-es chardonnay, kékfrankos rozé és cabernet sauvignon borokat.

Térjenek néha le a kitaposott ösvényről, és fedezzék fel, mit tartogat még a Tolnai borvidék! Mi ezzel a tippel járulunk hozzá a kísérlethez.
 

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31