Az osztrák oldal azonban sokkal előrébb tart, borokban, elismertségben egyaránt. A borok eredetvédelméről az Eisenberg DAC gondoskodik (Dél-Burgenland 498 hektárjából 180 tartozik a rendszerbe). Érdemes rápillantani a weboldalra, ennél sokkal nagyobb borvidékek is megirigyelhetnék az összeszedett, de minden fontos infót tartalmazó site-ot.

A múlt héten a Gozsdu udvaros DiVinóban sikerült beletrafálni egy Burgenland bemutatkozó-estbe, persze a turizmus mellett (bár kedvelem a vidéket) most a borok érdekeltek jobban. És nekem a legjobban a Wachter-Wiesler pincészet 2012-es Eisenberg DAC tetszett, ami gyümölcsös volt, lendületes, jó savakkal, enyhén sós ízekkel, mondhatni minerális jegyeket is felfedeztem benne, e leginkább ez esett jól az egyébként nagyon korrekt 7-8 tételből – na jó az Uhudler Fizzante vicces volt, mint egy felszódázott, olvasztott PEZ-cukorka.

De a történetünk a Wachter-Wiesler pincészethez kötődik annyiban, hogy velük együttműködve készülnek Garger Imre vaskeresztesi borai. A határ innenső oldaláról van a szőlő, a 2009-es kékfrankos azonban a túloldalon vált borrá. Ha jól tudjuk a sztorit.

Kenszei hozta ezt a bort is, Vaskeresztes az ő felségterülete, bár hozna ilyenből többet is. Az illat fűszeres, mély, hűvösség van benne, de nem ridegség. Borsos, érett meggy. Biztató kezdet.

Kortyban nem kevés sav tartja a lendületet, meggy, ribizli, fűszeresség jön belőle. A sav gerinc meghatározó, erre épül fel, nincs túl nagy teste, nem is kell, a gyümölcsösség, a fűszeresség öltözteti, meg az a fura, enyhén fémes-sós utóíz, ami a zamatvégeken felbukkan.

Az illata nagyon tetszik, igazi kékfrankos, fel sem merülhet más. Szájban nekem picit kevesebb, bár még mindig a nagyon tetszik kategórián belül vagyunk. Az érett kékfrankos vibráló ereje, energiája, az arányos tanninmennyiség, a korty hosszúsága és tartóssága mind jó irányba mutatnak.

Ha ilyen lehet a vaskeresztesi kékfrankos, akkor kellene még. De van-e?

Ez a bor mindenesetre 89 pont, ****