Kérem Várjon!
Cikkek
Vörös és fekete
Egy bor: Galić Crno 9 2008
zoranka
2012 oktber 20.

Lassan kialakult a rendszere a kétheti baráti-szakmai kóstolgatásainknak, az apropó persze mindig néhány új bor, amihez hozzácsapunk pár kedvencet és arról kevesebbet beszélünk, ami a legfontosabb, hogy jó barátok között bort inni, beszélgetni. Jegyzetek születnek, hol több, hol kevesebb, most kedden szorgalmas voltam és talán csak egy bornál maradt el a szöveg. Amit a hajtás után mutatunk be, ott viszont jegyzetelhettem, mert mindannyiunknak volt véleménye. 

A bort egyébként SzabóZé kolléga hozta, aki kutjevói látogatása során zsákmányolta a palackot. Szlavónia elsősorban a fehérborokról, azon belül is főleg az olaszrizlingről ismert. A fehérek mellett surranópályán fejlődtek fel a vörösborok és egyre több esetben azt vesszük észre, hogy az éttermek, de a borvásárlók is a túlárazott dalmát vörösek helyett a kontinentális borvidékekről választanak.

Josip Galić világa a kilences számrendszerben játszódik. Ő volt az első kereskedő Horvátországban, aki 99-re "kerekített" minden árat, aki 330.000 literes terveztette a pincéjének kapacitását, mert a számok összege ugyebár 9 és akinek a vörös házasítása is a 9 nevet viseli. A kilenc fajtához még hiányzik pont hét, de meglesz az is valamikor, ígéri a borász. A címkék tetszenek, egységesek, modernek, a palackok egyediek, dombornyomott logóval.

Fotó: zeljko-vinskeprice.blogspot.com 

A pincészet alig öt éve indult, amiről eddig csak jókat hallottunk, az a pinot noir, a chardonnay állítólag az egyik legszebb Horvátországban és a sauvignon blanc-ja is izgalmas. Minderről személyesen még nem győződhettünk meg, csak kedves horvát borblogger barátunk, Željko Garmaz mesélt minderről – aki egyébként lelkesen ír magyar borokról is...

A mi borunk a Galić pincészettől a "csúcscuvée", az egyelőre még csak két fajtából cabernet sauvignonból és merlot-ból álló házasítás. Illata tiszta, picit hűvös, sok hordóval és hordófűszerrel, no meg dohánnyal. Aztán csatlakozik ehhez az aszalt szilva, a szilvalekvár és az erdei gyümölcsök sora is, frissen őrölt fekete borssal meghintve. Zamata gazdag, telt, de nem vaskos. Szájban a koncentrált gyümölcsösség mellett a pörkölt kávé és a csoki válik dominánssá, némi szegfűszeggel és füstösséggel egyetemben. Jól szerkesztett, jól rétegzett bor, hosszú finissel.

Ha pontozni is szeretnék, akkor az élmény nagyjából az árat takarja, vagyis 89 kunáért 89 pontos élményt nyújt.

Galić Crno 9 2008
cabernet sauvignon-merlot
Borvidék: Szlavónia (Kutjevo)

Ország: Horvátország
Alk.: 13,8%
Ára: kb. 89 kuna (3500 forint)

N/A
Hirdetés
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30