Kérem Várjon!
Cikkek
Alföldi vörös
Vegyük és igyuk: Frittmann Kunsági Kékfrankos 2007
kenszei
2010 jnius 05.

Kissé hosszúra nyúlt szünet után jöjjön újra egy vörös, ezúttal a Kunsági Borvidékről. A Hadobás Pince kékfrankosa helyett, ugyanis előbbi tétel messze jobban teljesített, közel hasonló áron.

Üde, világos pirosas megjelenés a pohárban, de a kornak semmi nyoma. Illatban már inkább, de ez jelen esetben nem feltétlenül negatívum. Nem érezni már igazán a gyümölcsöket, van egy kevés meggy, de inkább csak a háttérben bújik meg. Inkább érettnek mondanám az illatot, tercier fázisba lépett. Fűszeresség és jóleső ászokillat árad belőle, beáll erre a vonalra és még a negyedik napon is szépen hozza magát. Zamatai szintúgy, nem kapunk gyümölcskosarat, de valahogy nem is hiányzik most. Van helyette kitűnő savszerkezet, némi tannin csak a második napon ütötte fel a fejét.

Az illatban bujkáló meggy itt a lecsengésben felerősödik, és szépen kitart. Könnyen gördül végig a szájon, semmi nehézség, semmi tolakodás, pont annyit tud, hogy nagyon jólessen, és kitűnő gyomrot készítsen elő egy ebéd vagy vacsora előtt. Aztán persze azt is kitűnően kíséri! A Kunság nekem valahogy mindig ilyen borokat csal elő a fantáziámból, nem várom el tőlük, hogy lehengereljenek, hogy végtelenül hosszúak és testesek legyenek. Ezt a kedvességet, bájt és könnyedséget annál inkább keresem. És e tulajdonságok ellenére ez a palack minden gond nélkül simán kihúzta négy napig. Állt az íróasztalon és a hűtőben is, mindegy volt neki a hőfok, jól teljesített. Igazi gasztrobor, kimondottan illik a magyar konyha ételeihez.

Frittmann Kunsági Kékfrankos 2007 (Soltvadkert, száraz vörösbor, alkoholtartalom 12%, 886 forint, METRO)

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30