Üde, világos pirosas megjelenés a pohárban, de a kornak semmi nyoma. Illatban már inkább, de ez jelen esetben nem feltétlenül negatívum. Nem érezni már igazán a gyümölcsöket, van egy kevés meggy, de inkább csak a háttérben bújik meg. Inkább érettnek mondanám az illatot, tercier fázisba lépett. Fűszeresség és jóleső ászokillat árad belőle, beáll erre a vonalra és még a negyedik napon is szépen hozza magát. Zamatai szintúgy, nem kapunk gyümölcskosarat, de valahogy nem is hiányzik most. Van helyette kitűnő savszerkezet, némi tannin csak a második napon ütötte fel a fejét.

Az illatban bujkáló meggy itt a lecsengésben felerősödik, és szépen kitart. Könnyen gördül végig a szájon, semmi nehézség, semmi tolakodás, pont annyit tud, hogy nagyon jólessen, és kitűnő gyomrot készítsen elő egy ebéd vagy vacsora előtt. Aztán persze azt is kitűnően kíséri! A Kunság nekem valahogy mindig ilyen borokat csal elő a fantáziámból, nem várom el tőlük, hogy lehengereljenek, hogy végtelenül hosszúak és testesek legyenek. Ezt a kedvességet, bájt és könnyedséget annál inkább keresem. És e tulajdonságok ellenére ez a palack minden gond nélkül simán kihúzta négy napig. Állt az íróasztalon és a hűtőben is, mindegy volt neki a hőfok, jól teljesített. Igazi gasztrobor, kimondottan illik a magyar konyha ételeihez.

Frittmann Kunsági Kékfrankos 2007 (Soltvadkert, száraz vörösbor, alkoholtartalom 12%, 886 forint, METRO)