Kérem Várjon!
Cikkek
Bock’n’Roll Villányban
Fejlesztett a Bock Pince
emzé
2009 december 19.

Új vendégszobákkal, wellness részleggel bővült a Bock Panzió. A szőlőből pedig már a felújított feldolgozóban készül a bor. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 60 millió forintos támogatásával, jelentős önerő bevonásával zajló projekt keretében egy év alatt újították meg a Bock Pincészet központját.

„Ez a fejlesztés a borturizmus egyik zászlóvivőjének számít” – mondta el köszöntőjében az átadásra érkezett Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Mint Ujhelyi beszédében kifejtette, a két hete elkészült borászati üzemnek a borkészítés számára van nagy jelentősége, a megújult panzió pedig még szélesebb vendégkört fog megszólítani.


„Újabb beruházást tudhatunk magunk mögött, melynek a mai nap értünk a végére” – jelezte Bock József, hogy a munkálatok jó ütemben, de az utolsó pillanatig tartottak. Nem csak új borkóstoló-, konferenciaterem épült, de a turisztikai vonzerőt is növelték: az új, elegáns (akadálymentesített) szobák mellett egy modern wellness részleg is helyet kapott a panzióban.


A feldolgozó jelentős technológiai fejlesztésen is átesett, bár a bormennyiséget nem növelték. Mint Bock Valér elmondta, a modern rendszernek, és a bővítéseknek köszönhetően már jóval nyugodtabban folytatódhat a munka.


További újdonságokra is számítani lehet a jövőben a Bock Pincétől: a könnyed, gyümölcsös, alap házasítás Bock’N’Roll már palackban van. Sokaknak kellemes meglepetés, hogy várhatóan már jövőre saját pezsgővel is jelentkezik a pincészet.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2018. 11. 10. 16:00 - 0:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2018. 11. 10. 16:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2018. 11. 19. 18:00 - 21:00
Balkán Bisztró Pécs, Ferencesek u. 32.
20
2018. 11. 20. 18:30 - 20:55
CEWI (Hotel Zenit) Budapest, Apáczai Csere János u. 7.
21
22
23
2018. 11. 23. 9:00 - 18:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
24
2018. 11. 24. 8:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
25
26
27
28
29
30