Kérem Várjon!
Cikkek
Borok a megyéből
Baranya megye borai 2010-ben
bori
2010 mjus 08.

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Baranya Megyei Önkormányzat borversenyét. A versenyre a hagyományoknak megfelelően Horvátországból, Eszék-Baranyából is érkeztek mintát.

A versenyt Villányban, a Teleki Zsigmond Szőlészeti Szakképző Iskolában rendezték meg. Neves baranyai borszakértőkből álló, 9 tagú bírálóbizottság értékelte a beküldött bormintákat. Idén 12 fehér, 4 rozé és 42 vörösbort neveztek be a baranyai bortermelők. A versenyre hagyományosan a déli szomszéd Eszék-Baranya megye borászai is benevezhettek, ők 39 mintával képviselték Horvátországot.

A nyertes borokat a megye címerével díszített, külön erre a célra készített címkével látják el, s ajándékozzák az ide érkező bel- és külföldi vendégeknek. A nemes nedűk külföldre (Európába, sőt a tengeren túlra) is eljutnak, a nemzetközi rendezvényeken Baranya megyét reprezentálják. Az oklevél-átadás Pécsett, a Szőlő és Bor Ünnepén, 2010. szeptember 26-án lesz.

Eredmények:

Baranya megye fehérbora – 2010
Günzer Tamás Chardonnay 2009

Baranya megye rozébora – 2010
Müller János Rozé 2009

Baranya megye vörösbora – 2010
Vylyan Pincészet Merlot 2007
Mayer Pincészet Cabernet Franc 2007
Hárs Pincészet Cabernet Sauvignon 2008

Eszék-Baranya megye borainak versenyében 6 nagyarany, 6 arany, 18 ezüst és 8 bronz minősítést ítéltek meg a bírálók.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2015. 03. 04. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
5
2015. 03. 05. 10:00 - 20:00
Boscolo Hotel Budapest, Erzsébet körút 9.
2015. 03. 05. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2015. 03. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
16
17
2015. 03. 17. 18:30 - 20:30
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
18
2015. 03. 18. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
19
20
21
2015. 03. 21. 17:00 - 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
2015. 03. 25. 17:00 - 19:00
Civil szervezetek háza Mecseknádasd, Rákóczi u. 68.
26
27
2015. 03. 27. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2015. 03. 27. 18:30 - 22:00
Jókai Bisztró Pécs, Jókai tér 6.
28
29
30
31