Kérem Várjon!
Hírek
Danubiana: exportban első
bori
2016 janur 21.
Mintegy 5 százalékkal növelte borkivitelét a bonyhádi székhelyű Danubiana Kft. 2015-ben. A Tolnai borvidék meghatározó szereplőjeként a német tulajdonú kft. a 2014-es 130 ezer hektoliter után tavaly 138 ezer hektoliter bort értékesített, 10 százalékát a belföldi piacon, 90 százaléka pedig exportra ment, Angliába, a skandináv országokba és Németországba. Ezzel a teljesítményével exportban abszolút piacvezető a Pannon borrégióban.

A mennyiséggel arányban nőtt a társaság árbevétele is, amely így meghaladja az előző évi 13 millió eurót - tette hozzá Schmidt Győző ügyvezető, aki szerint a főbb nyugat-európai piacokon nem emelkedtek az árak, sőt több partnernél kérdéses volt az árszínvonal megtartása, de végül sikerült megőrizni a korábban kialakult árszintet.

A cég jelentős részben fehér borokat - chardonnay-t, királyleánykát és muskotályfajtákat - exportál. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a múlt évben világszerte megnőtt a szürkebarát iránti érdeklődés, ami a hasonló olasz fajta, a pino grigio sikeres marketingjének köszönhető.

A cég bonyhádi és gyöngyösi telephelyén feldolgozott szőlő mennyiségét is növelték 2015-ben, a dél-dunántúli, illetve az egri és mátrai borvidékről vásárolt, összesen közel húszezer tonna szőlőből készítettek újbort. A fehér szőlők minőségét nem befolyásolta a csapadékos őszi időjárás, így jó minőségű fehér és rozéborokat vihetnek piacra - mondta az ügyvezető.

Terveik szerint a kft. által értékesített bor mennyisége 2016-ban meghaladja a 140 ezer hektolitert, tudósít az MTI.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2018. 11. 10. 16:00 - 0:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2018. 11. 10. 16:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2018. 11. 19. 18:00 - 21:00
Balkán Bisztró Pécs, Ferencesek u. 32.
20
2018. 11. 20. 18:30 - 20:55
CEWI (Hotel Zenit) Budapest, Apáczai Csere János u. 7.
21
22
23
2018. 11. 23. 9:00 - 18:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
24
2018. 11. 24. 8:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
25
26
27
28
29
30