Kérem Várjon!
Cikkek
Egyből kettőt
Disznóvágás a Sauska Pincészetben
mz
2011 februr 08.

Ez kinézte, az megvásárolta, amaz leszállította, Bíró Lajos megbökte és feldolgozta. Disznóvágást rendezett az Essencia Főzőiskola a növendékeinek a Sauska Pincészetben a hétvégén.  Az ütemet Bíró Lajos diktálta, és nem engedett az öt órából, mire felkelt nap, a két áldozati malac (darabjai) már az asztalon várta a feldolgozást.

„Nagy élményt jelent ez, hiszen sokan még nem látták „testközelből”, honnan származik a húst, amit a konyhában elkészítenek” – meséli az ötletgazda Szakál Andrea, az Essencia Főzőiskola egyik vezetője, Sauska Krisztián felesége. S valóban, valaki a hidegtől, (vagy a vértől) elszörnyedve nézi a böllért és segédeit, a többség azonban kitart, s a bökéstől a bontáson át egészen az elfogyasztásig figyelemmel kíséri a malacok sorsát. Persze, nem kötelező, de lehet segíteni is, beállni Bíró Lajos mellé a „boncasztalhoz”.

Ez egyébként tükrözi a főzőiskola filozófiáját. Szakál Andrea szerint igyekeznek bevonni a hallgatókat, de aki szerényebb természetű, az figyelhet is csak. „A cél az, hogy élményt nyújtsunk, hogy a hallgatóink testközelből élhessék át a főzés örömét, megtapasztalhassák, hogy mit jelent egy jól sikerült fogás elkészítése”- magyarázza az ötletgazda.

A foglalkozásain és képzésein széles spektrumot felölelő Essencia a családi kötelékeken túl is több ponton kötődik a Sauska Pincészethez. Sauska Krisztián osztja felesége véleményét, hogy miként a borok esetében már megtörtént egy minőségi változás, és kialakult egy hozzáállás a fogyasztó részéről, addig a borokhoz szorosan kötődő gasztronómiában is meg kell ennek jelennie. „Apró szigetek alakulnak ki, ahogy mi meggyőzünk erről egy embert, aki meggyőzi a barátját. S a végén az egész összeér” – vélekedik a házaspár.

 „A tavalyi évre mi sem lehetünk büszkék” – magyarázza Sauska Krisztián, majd nevetve hozzáteszi, hogy legalább a rozé az kiugróan jó lett. A villányi központban az idei évet személyi változásokkal kezdték, Kúcs Gyula birtokigazgató és Vetési István szőlész távozásával most alakítják ki az új csapatot, és úgy tűnik, nagyobb hangsúly lesz a vendéglátáson. Erre utal legalábbis, hogy a konyhát és borkóstolást ezentúl Csonka Gergő irányítja, aki korábban a Mandula Étteremben csillogtatta tudását.

A Sauska Tokaj pedig várhatóan tovább folytatja „ébredését”. Az biztos, hogy nagy hangsúlyt kapnak a továbbiakban  száraz fehérek és a Tokajban termelt nemzetközi fajták. Mint Sauska Krisztián megjegyzi, megdöbbentő, hogy főleg a magyarok idegenkednek a száraz tokaji boroktól, miközben külföldön a helyén értékelik őket.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2015. 11. 08. 10:00 - 20:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
9
10
11
2015. 11. 11. 18:00 - 19:30
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
12
13
14
2015. 11. 14. 12:30 - 21:30
Millenáris Budapest, Kis Rókus utca 16-20.
15
16
17
18
19
2015. 11. 19. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
20
2015. 11. 20. 19:00 - 22:00
Mandula Étterem Villány, Diófás tér
21
2015. 11. 21. 10:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
22
23
24
25
26
27
2015. 11. 27. 18:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
28
29
30