Kérem Várjon!
Cikkek
Gőzben a gombóc
Hefenknödel Fesztivál Geresdlakon
Győrffy Zoltán
2008 október 26.

Rejtélyes módon jutott el postafiókunkig egy levél, amelyben meghívtak bennünket a geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválra. Immáron a másodikra. Elmentünk, jegyet vettünk, a gyereket befizettük a körhintára, belekortyoltunk Walter Gyula olaszrizlingjébe, no meg hefenknödelt kóstoltunk: babbal, szalonnával, négyszázért.

A héveknédli megosztó étel. Van ugyanis, aki sűrű babbal, esetleg dinsztelt savanyú káposztával (ami persze a krauthéveknédli) szereti, mások meg az aszaltgyümölcsös, cukrozott tejes verzióért rajonganak. Aki meg nem szereti, az úgyse jön gőzgombóc-fesztiválra.

 

Geresdlakon már tavaly jól kitalálták: forrjon össze a falu neve a gőzgombócéval, a helyi svábság meghatározó ételével, na meg persze akkor már a szomszédos falvak magyar és sokác lakosságát is meghívták, és a helyi második legnagyobb létszámú kisebbséget is: a finneket. Geresdlakon ugyanis több mint egytucat finn család telepedett meg, de ez egy másik sztori.

 

Idén a közösségi házban és a mellé felhúzott óriás sátrakban több tucat csapat szorgoskodott, mire kicsiny csapatunk, teljes családi álruhában kiérkezett Geresdlakra. A belépő egy ötszázas, amiért nem papírfecni, hanem egy kis szuvenír járt: gombócfejű kendős boszorkány vagy népviseletes sváblány – erről megoszlottak a vélemények. De aranyos gesztus volt, az tény. Gyermekünk a sajátját Klári néninek nevezte el, csak hogy megörökítsük az utókornak.

 

A nagyteremben még csak pár árus mutatta be népművészeti tudományát a még csupán lézengő közönségnek, az udvarban viszont már forgott a körhinta (ahova rendszeresen vissza kellett térnünk: gyermekünket is bevontuk ugyanis az álcázásba, így segített úgy tenni, mintha csak laikus érdeklődők lennénk, akik igénybe veszik a vurstlis szolgáltatásokat is. Ő született kém, mivel a végére többször forogtunk, mint ahány gőzgombócot ettünk…), a sátrakban meg már készültek a knédlik. És sok egyéb finomság is.

 

Bátorság gyűjtése gyanánt egy fél deci olaszrizlinggel melegítettünk be a nagy eseményre, Walter Gyulát találtuk megbújva két knédlit dagasztó asszonycsapat között, amint kadarkát, cirfandlit és a már említett olaszrizlinget kínálta.

 

Ezeken a versenyeken általában az a baj, hogy az ember körbejár, jól megéhezik, majd nem tud enni, mert az csak a csapatok és vendégeik saját öröme. No itt gondoltak ránk is, és négyszáz forintért mérték a nagyközönségnek a héveknédlit babfőzelékkel és sült szalonnával: korrekt volt, „könnyed” szombati ebéd. De előtte megtekintettük a nemistudomhány, de minimum húsz csapat alkotásait. Volt itt teljes spektruma a héveknédlinek, sóstól édesig, a csak gőzölttől a zsírban megforgatottig.

 

Természetesen közlünk is egy receptet, a versenyre kiadott, Szökőcs Béla által szerkesztett kis füzetecskéből. A Grossmutters Küche nevű csapat így készíti a héveknédlit: „Felfuttatjuk az élesztőt, hozzáadjuk az 1 kg lisztet, az egy tojást, egy kis cukrot, sót. Jól összegyúrjuk, és hagyjuk kelni. Utána megsodorjuk, majd újból pihenni hagyjuk. Végül megfőzzük. Hozzá káposztát adunk oldalassal, vagy babot tálalunk mellé.” A kis kiadványt ajánljuk az olvasóink szíves figyelmébe, bár beszerzési helyét nem tudjuk, de tucatnyi jó receptből lehet kiválasztani a legszimpatikusabb gőzgombócot.

Többször körbeszemlézve a terepet, azt kell mondanunk, ilyen eseményekből kellene még minél több. Öröm volt látni a helyieket és vendégeiket, akik sürögtek-forogtak, büszkék voltak a saját receptre, de nyitottak voltak az egyszerű bámészkodók felé is. Sajnos, a verseny eredményhirdetésére nem tudtunk maradni, kiskorú kémtársunkban a körhintázás vágya felett végül diadalmaskodott az álmosság, hazafelé a dombságon keresztül vezető remek utat már végig is aludta. A nevében is ígérhetem: jövőre is jövünk.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30