A héveknédli megosztó étel. Van ugyanis, aki sűrű babbal, esetleg dinsztelt savanyú káposztával (ami persze a krauthéveknédli) szereti, mások meg az aszaltgyümölcsös, cukrozott tejes verzióért rajonganak. Aki meg nem szereti, az úgyse jön gőzgombóc-fesztiválra.

Geresdlakon már tavaly jól kitalálták: forrjon össze a falu neve a gőzgombócéval, a helyi svábság meghatározó ételével, na meg persze akkor már a szomszédos falvak magyar és sokác lakosságát is meghívták, és a helyi második legnagyobb létszámú kisebbséget is: a finneket. Geresdlakon ugyanis több mint egytucat finn család telepedett meg, de ez egy másik sztori.

Idén a közösségi házban és a mellé felhúzott óriás sátrakban több tucat csapat szorgoskodott, mire kicsiny csapatunk, teljes családi álruhában kiérkezett Geresdlakra. A belépő egy ötszázas, amiért nem papírfecni, hanem egy kis szuvenír járt: gombócfejű kendős boszorkány vagy népviseletes sváblány – erről megoszlottak a vélemények. De aranyos gesztus volt, az tény. Gyermekünk a sajátját Klári néninek nevezte el, csak hogy megörökítsük az utókornak.

A nagyteremben még csak pár árus mutatta be népművészeti tudományát a még csupán lézengő közönségnek, az udvarban viszont már forgott a körhinta (ahova rendszeresen vissza kellett térnünk: gyermekünket is bevontuk ugyanis az álcázásba, így segített úgy tenni, mintha csak laikus érdeklődők lennénk, akik igénybe veszik a vurstlis szolgáltatásokat is. Ő született kém, mivel a végére többször forogtunk, mint ahány gőzgombócot ettünk…), a sátrakban meg már készültek a knédlik. És sok egyéb finomság is.

Bátorság gyűjtése gyanánt egy fél deci olaszrizlinggel melegítettünk be a nagy eseményre, Walter Gyulát találtuk megbújva két knédlit dagasztó asszonycsapat között, amint kadarkát, cirfandlit és a már említett olaszrizlinget kínálta.

Ezeken a versenyeken általában az a baj, hogy az ember körbejár, jól megéhezik, majd nem tud enni, mert az csak a csapatok és vendégeik saját öröme. No itt gondoltak ránk is, és négyszáz forintért mérték a nagyközönségnek a héveknédlit babfőzelékkel és sült szalonnával: korrekt volt, „könnyed” szombati ebéd. De előtte megtekintettük a nemistudomhány, de minimum húsz csapat alkotásait. Volt itt teljes spektruma a héveknédlinek, sóstól édesig, a csak gőzölttől a zsírban megforgatottig.

Természetesen közlünk is egy receptet, a versenyre kiadott, Szökőcs Béla által szerkesztett kis füzetecskéből. A Grossmutters Küche nevű csapat így készíti a héveknédlit: „Felfuttatjuk az élesztőt, hozzáadjuk az 1 kg lisztet, az egy tojást, egy kis cukrot, sót. Jól összegyúrjuk, és hagyjuk kelni. Utána megsodorjuk, majd újból pihenni hagyjuk. Végül megfőzzük. Hozzá káposztát adunk oldalassal, vagy babot tálalunk mellé.” A kis kiadványt ajánljuk az olvasóink szíves figyelmébe, bár beszerzési helyét nem tudjuk, de tucatnyi jó receptből lehet kiválasztani a legszimpatikusabb gőzgombócot.

Többször körbeszemlézve a terepet, azt kell mondanunk, ilyen eseményekből kellene még minél több. Öröm volt látni a helyieket és vendégeiket, akik sürögtek-forogtak, büszkék voltak a saját receptre, de nyitottak voltak az egyszerű bámészkodók felé is. Sajnos, a verseny eredményhirdetésére nem tudtunk maradni, kiskorú kémtársunkban a körhintázás vágya felett végül diadalmaskodott az álmosság, hazafelé a dombságon keresztül vezető remek utat már végig is aludta. A nevében is ígérhetem: jövőre is jövünk.