Kérem Várjon!
Cikkek
Harapható kadarka
Négykezes borjegyzetek: Koch Csaba Hajós-Bajai Kadarka (Prémium) 2012
zoranka-kenszei
2014 janur 28.

A pénteki hófúvásban indultam el, gyakorlatilag csak pár utcával arrébb, de kenszei kolléga lakása így is végtelen távolságnak tűnt, megküzdöttem a széllel, a frontális támadásban lévő havazással, majd a bejárati ajtóban a földre pattintottam a hátizsákomat. A borospalack és a járólap találkozását ezúttal az üveg nyerte meg, szerencsénkre. A megbeszélés apropóján tartott alkalmi borozás fővendége ugyanis dugós lett, így a hozott palackot bontottuk meg.

A négykezes jegyzetelés egymástól függetlenül történt, a pontokat se egyeztettük, ez a későbbiekben is így lesz. Már amikor lesz rá idő, nem feltétlenül csak havazáskor.

Sűrű szín és illat, húsos, túlérett-gyümölcsök. Széles és kissé nehézkes, de nagyon tartalmas, rágható. Az átlagnál markánsabb tanninok és nagyon szép, nagy ászokhordóra utaló jegyek. A levegő nagyon jót tesz neki, a második-harmadik pohár után bontakozik ki igazán. Jön szépen a fűszeresség is, több lesz az izgalom, mintha rétegeket is lehetne szálazni. Nem a mindennapok kadarkája, akár komolyabb húsokat is bőven elkísér. 87 pont, ****. (kenszei)

Gyümölcsös illat, sok piros gyümölcs, érett málna, meggy, cseresznye. A héttérben fűszer és hordófűszer, de csak a háttérben. Szájban érezhető tanninok jelentkeznek, vastag a korty, szilvanektár, meggylekvár, némi virágméz. Nyílik, egyre szebben, egyre több réteg mutatkozik meg. Se színben, se tartalomban nem könnyed, nem egyszerű. Az édes gyümölcsök, a finom fűszeresség, a pont odaillő kesernye a korty végén, csak hogy visszakóstolni kívánd – jó az egyensúly. Ráadásul még van benne idő is. 88 pont, ****. (zoranka)

A bor forrásaink szerint 2200-2450 forint között szerezhető be.


N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30