Kérem Várjon!
Cikkek
Ismeretlen ismerős
Látogatóban: Danubiana
RMP
2010 janur 05.

Hiába a Danubiana a magyarországi borpiac egyik legnagyobb szereplője, gyakran még borkedvelő ismerőseink is értetlenül néznek vissza cégnév hallatán: „Ki?”. Ez persze nem véletlen, sőt részben tudatos építkezés eredménye. Mi mégis bemutatnánk, miért lehet érdekes a magyar vállalat. A Danubiana a Pannon Borrégió legnagyobb boros cége, a bonyhádi székhelyű borászat évi mintegy 10 millió palackot állít elő (bonyhádi és gyöngyösi) pincészeteiben. Boraik nemcsak innen, hanem a dél-balatoni, a szekszárdi és a villányi borvidékekről is származnak. A legtöbb bort ők exportálják Magyarországról. Hogy mégis keveset hallottunk felőle?

Ennek fő oka, hogy boraik kilencven százalékát exportálják nyugatra, elsősorban a német és a brit, de kanadai, skandináv és más piacokra is. A cég német tulajdonosának eredeti szándéka is ez volt, bár eleinte csak a magyar szőlőt szállították el nyugatra, a kilencvenes években a minőség növelése, és két magyarországi feldolgozó megépítése mellett döntöttek. Így már teljes mértékben „magyar borok” kerülnek a polcokra.

Ezek a magyar borok persze nem csak (és nem elsősorban) magyar ízlés szerint készülnek, a cég évről-évre végigtárgyalja kereskedelmi partnereivel, melyik és milyen borok népszerűek és melyekkel kapcsolatban van szükség megújulásra. „A német piacra például kevesebb kékfrankost és több merlot-t szállítunk” – említett egy példát Schmidt Győző, a cég ügyvezetője.

Bár az egyes piacok (és országok) különböző ízléseihez és preferenciáihoz a cég alkalmazkodik, magyaros karakterét a legtöbb termék megőrzi. Tükröződik ez kisebb-nagyobb mértékben a márkanevekben, a címkéken, a fajtaválasztásban is. A törekvés anynyira sikeres, hogy Svédországban a Danubiana által ott használt egyik márkanevet egy befektető azért akarta megvásárolni, hogy a keresett és elismert néven chilei borokat forgalmazzon.

Ez köszönhető persze a cég egy jóval fontosabb törekvésének is. „Csak olyan bort lehet eladni ma már (és ez nem csak a külföldi piacra igaz), amelyik jó minőségű” – szögezi le Schmidt Győző. Vitathatatlan, a Danubiana minden bora jó minőségű, és többnyire kedvező, elérhető áron kaphatóak.

A cég borainak többsége azzal a céllal készül, hogy a hétköznapokban, egy családi vacsorához vagy baráti grillezéshez megbízhatóan választhatók legyenek, mégse ürítsék gyorsan a pénztárcát, versenyképesek legyenek árban és minőségben is a külföldi versenytársakkal szemben. „Azt a középréteget keressük, aki igényli a minőségi borokat, de nem hajlandó mindig akármekkora összeget kifizetni” – halljuk az ügyvezetőtől.

A közeljövő tervei közt szerepel a magasabb (felső közép) minőségi kategória megerősítése is, a kategóriához képest még mindig kedvező árfekvéssel. Az eredményekkel sok probléma így sincs, a Pannon Borrégió idei TOP 25 válogatásában mindjárt két borral is szerepelt a pincészet (Danubiana Tolnai Zöldveltelini és Balatonboglári Chardonnay). Ezzel sok magyar vásárló érdeklődését is felkeltették. Az új ismerősöknek jó felfedezést kívánunk, fogják még kellemes meglepetések érni őket!

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30