Kérem Várjon!
Cikkek
Jótékonykodj Duenniummal!
Árverésen 3X3 liter dedikált Duennium
bori
2010 augusztus 28.

Sajtótájékoztató keretében nyitotta meg a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet a 3x3 liter Duennium jótékonysági árverést Budapesten, a Pomo D’oro étteremben. Az 50 ezer forintos kezdőtét már az eseményen hétszeresére nőtt.

Közös jótékonysági kampányt indított a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet három ismert közéleti személyiséggel és három szervezettel együttműködve. Benedek Tibor, dr. Csernus Imre és Lovasi András látta el kézjegyével azt a három 3 literes dupla magnum palack 2006-os Duenniumot, melyek árverése után a befolyt összeggel három jótékonysági kezdeményezést támogatnak.

„Több olyan kezdeményezésünk van, mely nem feltétlenül kapcsolódik a borokhoz, mégis úgy véljük a Vylyannál, hogy összekötve ezeket erősítik egymást”
– magyarázta Debreczeni Mónika birtokigazgató, miért tartják fontosnak a borászat boréleten kívüli jelenlétét. „Nyílt szándékunk, hogy önkéntes kezdeményezéseket segítsünk, s olyan programokra világítsunk így rá, amelyek eddig nem kaptak nagy nyilvánosságot. Támogatjuk a kisebb szerveződéseket, akiknek a szerényebb pénzösszeg is nagyon sokat jelenthet, hogy a megkezdett utat folytatni tudják.”

A Vylyan pedig évek óta komolyan veszi a saját maguknak kitűzött célokat. Irodalmi esteket és pályázatokat szerveznek, Bogyólé boruk címkéit rendszeresen pécsi művésznövendékek tervezhetik, alapítói és szervezői az Ördögkatlan Fesztiválnak, mellyel egy időben a Művészi Hordók képzőművészeti projektjük legújabb, elismert művészek újraalkotta hordóit is kiállítják. Hasonló árverést legutóbb 2005-ben tartottak, akkor Terry Gilliam amerikai filmrendező írta alá a Duennium 2000 palackját. A befolyt összeget akkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapta, s székelyföldi árvízkárosult gyerekek karácsonyi ajándékára fordították. 

Idén Benedek Tibor, dr. Csernus Imre és Lovasi András látta el kézjegyével a palackokat augusztus 26-án. A Vylyan honlapján ekkor kezdődött meg a licitálás, mely szeptember 30-ig tart majd.

Benedek Tibor az Egészség témakörben a Gondolkodj Egészségesen! programot támogatja. Az óvodai környezetben zajló kezdeményezés célja, hogy a drámapedagógia eszközével, az egészséges életmód középpontba helyezésével javítson a gyermekek egészségügyi helyzetén, illetve megelőzze az egészségtelen életmód kialakulását.

Dr. Csernus Imre aláírásával a Mentálhigiéné témakörben a pécsi S.O.S. Élet Telefonszolgálat működését fogja támogatni. A 35 éve működő, ingyenes telefonos lelki segélyszolgálat névtelenség biztosítása miatt sok általános támogatási formától elesik. Éjszakai krízisintervenció tevékenységét önkéntes pszichológusokkal folytatnak.

Lovasi András kézjegyével a Zene témakörben a pécsi Könnyűzenei Kerekasztalból kinőtt ZION Zenész Ifjúsági Otthont támogatja, ahol szeptembertől Könnyűzenei Iskolát indítanak el hátrányos helyzetű 12-18 évesek részére.
 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
2014. 11. 04. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
5
2014. 11. 05. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
6
2014. 11. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 06. 18:00 - 23:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 07. 18:00 - 21:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
8
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 07. 17:00 - 2014. 11. 08. 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
2014. 11. 08. 10:00 - 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 11. 08. 12:00 - 22:00
Hetényi Pincészet Mecseknádasd, Rékavölgyi út 17.
2014. 11. 08. 16:00 - 23:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 11. 08. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
9
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 09. 10:00 - 19:00
Széchenyi tér Pécs, Széchenyi tér
10
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 10. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
11
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 11. 18:30 - 22:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
12
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
13
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 14. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 11. 15. 18:00 - 22:00
Agancsos Pince Villány, Baross u. 48.
16
2014. 11. 07. 12:00 - 2014. 11. 16. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
17
2014. 11. 17. 11:00 - 16:00
PAB Székház Pécs, Jurisics M. u. 44.
18
19
20
21
2014. 11. 21. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
22
23
24
25
26
27
28
2014. 11. 28. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
29
2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
30