Kérem Várjon!
Cikkek
Kemencébe, Bence!
Programot ajánlunk: Kemencés Napok Orfűn
bori
2010 jlius 09.

Ismét begyújtanak az orfűi kemencékben és megmérettetnek a legjobb kemencés szakácsok. Július 10-én és 11-én, azaz most hétvégén az orfűi kemencés Udvarban nagy lesz a sürgés-forgás, hiszen a csapatok versengése mellett gazdag kulturális programmal is készültek a szervezők. Gyerekprogramok, magyarhertelendi sör, felnőtt színház, csak pár izgalmasabbat emeletünk ki. És a melegre való tekintettel a strand sincs messze!

 

A program:

Július 10., szombat

Dél-Dunántúli települések csapatainak vetélkedője.
Helyszíne: Az Orfüi Tájház és Kemencés Udvar Megtekinthető az Orfüi Tájház, a  Kemencés Udvar Madárijesztő kiállítás, valamint Rákos Ildikó Gasztro fotó kiállítása is.
Belépő: Egységesen 600 Ft.

10 órakor megnyitót mondanak:
Németh József MNGSZ Hagyományörző Biz. elnöke,  Füziné Kajdy Zita, Orfü község Polgármesterasszonya.

10 óra 15 perckor
A résztvevő csapatok bemutatkozása, a versenyfeltételek ismertetése, díjak bemutatása.

10 óra 45 perckor
A sűtő és főzőhelyek elfoglalása,  ételek elkészítése, sütés-főzés a kemencékben.

12 órától
Ebédlehetőség. Az udvarban Magyarhertelendi házi sört, üdítőitalokat, kávét is lehet vásárolni. Aki mást szeretne ebédelni, a Muskátli Vendéglőben várják szeretettel.

14.30 órakor
Versenymunkák tálalása, díszasztalok elkészítése, tálalás a zsűrizéshez. A versenymunkák értékelése, zsűrizés. Az elkészült ételek kóstolása.

15 óra 30-kor
Eredményhirdetés, díjak, oklevelek átadása.

15.45  órakor
A Hangoló Zenés Gyermekszínház műsora, nem csak gyermekeknek.

20.30 órakor
Az Orfűi Önkormányzat Nyári Színháza keretében a Békéscsabai Jókai  színház: Sóska, sültkrumpli c. tragikomédiáját láthatják.
Az előadás megtekintése ingyenes. Az előadás alatt büfé üzemel.


Július 11., vasárnap

Nyitás: 10 órakor, belépődíj egységesen 600 Ft.

Egész napos Tóparti Hal-parti a KEMENCÉS UDVARBAN, a METRO áruház jóvoltából. Neves szakácsok tartanak bemutató sütés-főzéseket az egész nap folyamán, hogy átadják azt a tudást az érdeklődőknek, mely az igazi magyar halételek elkészítéséhez szükséges.  neves szakácsok felváltva készítenek egy-egy halas ételt, melyeket szabadon kóstolhat meg a közönség. Dagasztás, kelesztés, sütés, elleshető minden munkafázis a kemencében való sütés fortélyaiból. A kemencékben egész nap lepényeket, süteményeket, pereceket, pogácsákat, sütnek az asszonyok, melyek megvásárolhatók.

12 órától ebédlehetőség
Büfé üzemel, kemencében sült finomságok kaphatók. Délután 15 órakor lepényevő versenyt rendeznek gyerekeknek.

 

 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30