Kérem Várjon!
Cikkek
Macaron vizuál
Sütikurzus a Kávé Házában
szaboberni
2014 prilis 12.

Március 20-án tartották Budapesten a Macaron Napot. Ez egy rendszeresen, ezen a napon megtartott nemzetközi esemény, ahol a színes kis sütemények játsszák a főszerepet. Hagyományosan Párizs a “süti ünnep” fellegvára, de immár harmadik éve hazánk is csatlakozott ehhez a kedves kis mozgalomhoz. 

???

A rendezvény nem öncélú, nem csak a sütemények szerelmesei profitálnak az eseményből, hanem van egy lényegesebb aspektusa is, a bevételt ugyanis egységesen mindig jótékony célra fordítják.

Akik 27-én a szekszárdi Kávé Háza felé vették az irányt, azokat reggel 8-tól délután 5 óráig sok-sok finom macaron várta. A BorKultúra SzabadEgyetem levezetéseként a másnap délutánt mi is a Kávé Házában töltöttük, ahol Sipos Katalin jóvoltából megismerkedhettünk a macaronkészítés csínjával-bínjával.

                                                                                                                   Fotók: Kovács Viktor

Akik ott voltak a PTE-IFK-n a legutóbbi alkalommal (vagy olvasták tudósításunkat), azok tudják, hogy az aktuális téma kávé-bor-és ételpárosítás volt  Tóth Sándor előadásában, desszertként pedig a Katalin keze alól kikerülő macaronok szolgáltak.

A kóstolással még megbirkóztunk valahogy, sőt kifejezetten jónak bizonyultunk benne. Akik ennyivel nem elégedtek meg, azok a 17 órától tartott workshop keretein belül komolyabban is elmélyedhettek a macaronok világában. Noha nem lehetetlen az elkészítésük, nem kevés gyakorlat és türelem szükségeltetik ahhoz, hogy minden szempontból tökéletes, színes kis korongok kerüljenek ki a sütőnkből.

A résztvevőknek azonban szerencséje volt. Katalin irányító kezei alatt mindenki elkészíthette és hazavihette a finomabbnál finomabb saját készítésű macaronjait.


Receptek akár innen is böngészhetők.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30