Az első pohárba kerülő tétel Szászi Endre Szentgyörgy-hegyi Olaszrizlingje 2006-ból. Mély, csillogó sárgás-arany szín. Kecses, elegáns. Első szippantásra elkönyveljük, hogy ebben bizony van rajnai rizling, petrolos-vaxos illatok meg brutális ásványok. A rajnais vonal végig megmarad, de folyamatosan a háttérbe húzódik. Só, hűvösség, mélység az este első felében. Aztán egyre lágyul az illata, a végére már késői szüretre emlékeztető mézes jegyek is jönnek. Nagyon izgalmas. Az első kortyok után bosszúsan konstatáljuk, hogy nagyon komoly anyaggal van dolgunk, de bizony elhamarkodtuk a palack bontását, még érlelni kellett volna (és persze nincsen belőle otthon még egy). Elképesztő életerő, vibráló és kócos-karcos savak. Nagyon erőteljes, telt és vulkanikus. De szétszórtnak, zabolátlannak hat. A fiatal Toldi jut eszembe, aki elképesztő erővel bír, de nem tudja azt megfelelően használni.

Aztán folyamatosan jövünk rá megint, hogy egy jó bor bármikor képes a bolondját járatni velünk. A kezdeti levegősokk után hamar megmutatja nekünk az igazi arcát. A második pohártól kezdve beáll az egyensúly, a korty lesimul. Nem vesznek el a savak, hanem teljes egészében beilleszkednek a struktúrába. Ami bizony hosszú-hosszú fejtegetés után is tartogat még izgalmat, újabb rétegeket. Kerekded mézes gyümölcsök, vulkanikus ízek nagyon erős sóssággal és végtelen lecsengés. A tizenkettes alkohol meg teljesen észrevétlen, ugyanígy egy cseppnyi cseresség sem szorult belé. Kezdi átjárni a testet valami megfoghatatlan melegség, érezzük, hogy a hegy levét kortyoljuk éppen. Néha már-már hedonistának érzem magam a borba szippantva, kortyolva. Nem tipikus olaszrizling, a termőhely mindent felülír. Palackba zárt Szent-György hegy, nincsen mese. Az utóbbi idők egyik legkomolyabb olasza (fehérbora), amivel találkoztam. Az este ki is ürült az egész palack az utolsó cseppig.

A párjának sem kellett szégyenkeznie. Ő Neszmélyről érkezett, Szöllősi Mihály 2007-es Melegeshegyi Olaszrizling Selection-je képében. Hasonlóan fontos szerepet tölt be életében egy hegy, jelesül a Gerecse. Na meg persze a Duna közelsége is. Világosabb színek jellemzik, összetéveszthetetlenül olaszrizlinges zöldes csillogással. Az elsőre konkrétan büdös hordó illat jellemzi, de ez két perc alatt teljesen eltűnik. A kóstolás legvégére nem marad tölgyfahordós illatjegy sem, és egészen erőteljes mandula lép a helyébe. Elegáns és kristálytiszta illatjegyek jellemzik. A vulkanikus talaj után kóstolva sem vérez el, sőt meglepően szépen hoz ez is ásványos jegyeket az ízben. Más karakterűek ezek az ásványok, kövecses jellegű, semmi sósság vagy vulkán. Érezhetően kevesebb a beltartalmi értéke, de egyértelmű, hogy borászatilag a maximumot hozták ki az alapanyagból.

Megint sokáig fejtegethető rétegek, lanyhuló ásványosság és egyre erőteljesebb kesernye a lecsengésben. Karakteres rizling, és a másnapi ebéd után teljesen eluralkodik benne a kesernye, de nem bánt, sőt nagyon is jól esik. A savai az első perctől kezdve a helyükön, kellemesen beindítják a nyálelválasztást. Alkoholban ez sem esik túlzásokba, tizenkettőfél áll a hátcímkén. Pont jó. Csipetnyi cseresség is került a korty végére, valószínűleg a hordónak köszönhetően. Hosszúságot tekintve semmivel nem marad el balatoni társától, de itt is érezni, hogy a beltartalmi értékei egy kategóriával kevesebbek. Tetszik a visszafogott ásványosság és a rizling karakterisztika szép játéka. Nagyon szép bor, és olaszrizlingebb olasz, nem kérdés.