Kérem Várjon!
Cikkek
Művészi palackok
Eredmények a Polgár Pincészet pályázatán
zoranka
2011 oktber 12.

A villányi Polgár Pincészet 2011-ben pályázatot hirdetett művészeti szakos hallgatók és fiatal művészek számára, borosüveg palackokból készült használati- és dísztárgyak, valamint képzőművészeti alkotások készítésére, kiállítására. A felhívás célja volt, hogy megjelenési lehetőséget biztosítson a fiatal művészek számára, ezáltal munkájukat megismertesse, elismertesse a közönséggel. Továbbá az sem volt mellékes, hogy a pincészetnél rendelkezésre álló üres borospalackok művészi módon kerüljenek újrahasznosításra.

Szeptember végén a zsűri megtekintette a beérkezett pályamunkákat, már amelyeket a tervek után megvalósításra kerültek. Az eredeti kiírástól eltérve ugyan, de végül összhangban megosztott első helyet és egy harmadik helyet adott ki az ötfős bírálóbizottság. A beérkezett munkák közül a két első helyezett messze kiemelkedett ötletességével és a megvalósítás igényességével.

A zsűri javaslatára megosztott első helyezésben részesült:

Gouth Barbara – Függő lámpa

Almássy Lili, Bányai Csaba – A pincészet és környezete funkcionális kiegészítői

Nyereményük nettó 250.000-250.000 Ft.

Harmadik helyezést ért el:

Lovas Katalin – Gyertyatartó, kínáló

Nyereménye: nettó 100.000 Ft

A művészeti pályázat fő támogatója az Öko-Ferr Nonprofit Hulladékgazdálkodási Kft. volt.

A szakmai zsűri tagjai voltak:

Németh Ágnes – VinCE Magazin főszerkesztő
Colin Foster – Pécsi Tudományegyetem Művészet Kar dékán
Farkas Ádám –  Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász tanszék emeritus professzor
Győrffy Zoltán – Pécsi Borozó főszerkesztő
Polgár Katalin – Polgár Pincészet tulajdonosa, ügyvezetője

 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30