Kérem Várjon!
Cikkek
„Nemcsak az Adriát”
Horvát nap a Tenkes Csárdában
mz
2010 augusztus 15.

Donji Miholjac idegenforgalmi közössége mutatkozott be pénteken a Tenkes Csárdában. A Harkányi Tourinform és a horvát település turisztikai irodája által közösen szervezett esten néptáncosok és népzenészek adtak műsort az étterem teraszán. De leckét adtak abból is, hogyan kell jól kihasználni egy térség adottságait.

A Donji Miholjaci Idegenforgalmi Közösség ugyanis jó kapcsolatot ápol több településsel, a tánc, zene, ételek és kistermelők turnéztatása jól bevált recept alapján történik. Pedig mondhatnák, hogy Drávaszabolcs után a határ túloldalán nem éppen egy teljesen más világ vár minket, mégis, az adottságok felismerésével és felhasználásával, összefogással vonzó úti célt lehet kínálni a turistáknak.

„Közöttünk van, de nem közénk áll a Dráva, hanem összeköt bennünket” – mondta el Marenics János siklósi polgármester az est megnyitóján. „A magyarok a horvát népet is szeretik, nemcsak az Adriát.”

A rendezvénynek helyet adó Tenkes Csárdát egyébként is sok horvát vendég látogatja. Kovács Gábor tulajdonos a közelmúltban azzal a nem titkolt szándékkal bővített teraszt és épített szabadtéri színpadot, hogy az a programokat befogadva nemzetek, kultúrák összekötője legyen. Ljiljana Pancirov, a pécsi horvát főkonzul a felek közötti több évtizedes együttműködést méltatta, s kifejezte abbéli hitét, hogy a kapcsolat csak szélesedhet a magyar és horvát közösségek között.

A népi műsorok (a Jevói Deram együttes, Fiáker Tamburazenekar) közben szlavóniai ételspecialitásokat készítettek a Donji Miholjaci Hotel Slavonia kínálatából, csobánác levest és báránysültet kóstolhatott a közönség.

Szederből készült termékeket is lehetett kóstolni és vásárolni, lekvárt, teát, pálinkát és bort kínáltak a vendégeknek. A bor egyébként tisztán szederből készült, s bár az ismertető szerint fogyasztása rendkívül jótékony hatással van a szervezetre, egy négy éves tételből inkább a 15,5-ös alkohol köszönt vissza. A kötelező méztermelőn túl igazi különlegességnek számított a levendulából készült aromaterápiás, illetve kozmetikai termékek bemutatója. A kézzel készített levendulapárnától a krémekig és arclemosókig széles körben hasznosítják a levendulát a manufaktúrában.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2019. 01. 19. 11:00 - 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2019. 01. 19. 17:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
20
21
22
23
24
25
26
2019. 01. 26. 15:00 - 21:00
Déri Múzeum Debrecen, Déri tér 1.
2019. 01. 26. 16:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
27
28
29
30
31