Kérem Várjon!
Cikkek
Nofene, ehhez mit szólsz?
Egy bor: Szabó Zoltán Pécsi Szőke Cabernet 2010
zoranka
2012 mrcius 08.

Nemrég volt ugye némi születésnapi mulatság, bontottuk is pár palack bort, két zsák üres üveget vittem ki a szelektív járathoz, gondolták is a srácok a kukásautón, micsoda alkoholista ez már megint. No de ami elfogyott, elvitték a palackját is, viszont akadt egy-kettő bontott tétel, bettem a hűtőbe, jól visszadugózva. Ahogy lenni szokott, majd megiszogatom esténként, gondoltam, aztán persze nem. 

Tegnap azonban főzni támadt kedvem, kis kuktám édesanyjának készítettünk születésnapi vacsorát, kellett egy bor, benéztem a hűtőbe és rátaláltam Szabó Zoli szőke cabernet bontott palackjára. No, milyen ez ennyi idő utén, kétkedtem és egy kortyot töltöttem magamnak. A vége bizony az lett, hogy egy fél pohárral ment a garnélás-kagylós mártásba, a többi meg a szakács torkán indult vándorútra.

Merthogy ez a bor laza két hét hűtőztetés után is állt, mint az a bizonyos czövek. Ahogy melegszik, egyre több gyümölcsösség jön belőle, barackot, almát, kis egrest és még kivit is felfedezni véltem benne. És bizony fűszereket, visszaköszön a cabernet sauvignon, hoz ide kis bizsergést nyelvre, torokba. Kétezertíz adja a savakat, feszítik is a bort rendesen, de szerencsére nem kevés hozzá a test, mindenből van itt, amennyi kell. 

Örültem a felfedezésnek, fogytak a kortyok, a bor tavaly is nagy öröm volt sokszor, azóta elfeledtem ezt a pár palackot a pincében, de most milyen jó is volt újra elővenni. És látni, hogy bizony bírja a strapát.

A borral és hozzá, főzés közben fogyasztva, készült a garnélás-kagylós spaghettoni, fehérboros-tejszínes mártással, a tetején tonhal steak is virított, ez utóbbit csak kis feketebors és tengeri só (Piranske soline), meg olívaolaj (Ol Istria) ízesítette. És a 2Cellos szólt hozzá, fel kell tolni a hangerőt!

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
2016. 11. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
6
7
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
8
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
9
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 11. 19:00 - 23:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 12. 18:00 - 23:00
Koch Borászat Borota, Borota V. ker. 5.
13
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2016. 11. 25. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
26
27
28
29
30