Tegnap azonban főzni támadt kedvem, kis kuktám édesanyjának készítettünk születésnapi vacsorát, kellett egy bor, benéztem a hűtőbe és rátaláltam Szabó Zoli szőke cabernet bontott palackjára. No, milyen ez ennyi idő utén, kétkedtem és egy kortyot töltöttem magamnak. A vége bizony az lett, hogy egy fél pohárral ment a garnélás-kagylós mártásba, a többi meg a szakács torkán indult vándorútra.

Merthogy ez a bor laza két hét hűtőztetés után is állt, mint az a bizonyos czövek. Ahogy melegszik, egyre több gyümölcsösség jön belőle, barackot, almát, kis egrest és még kivit is felfedezni véltem benne. És bizony fűszereket, visszaköszön a cabernet sauvignon, hoz ide kis bizsergést nyelvre, torokba. Kétezertíz adja a savakat, feszítik is a bort rendesen, de szerencsére nem kevés hozzá a test, mindenből van itt, amennyi kell. 

Örültem a felfedezésnek, fogytak a kortyok, a bor tavaly is nagy öröm volt sokszor, azóta elfeledtem ezt a pár palackot a pincében, de most milyen jó is volt újra elővenni. És látni, hogy bizony bírja a strapát.

A borral és hozzá, főzés közben fogyasztva, készült a garnélás-kagylós spaghettoni, fehérboros-tejszínes mártással, a tetején tonhal steak is virított, ez utóbbit csak kis feketebors és tengeri só (Piranske soline), meg olívaolaj (Ol Istria) ízesítette. És a 2Cellos szólt hozzá, fel kell tolni a hangerőt!