Kérem Várjon!
Cikkek
Ősszel is Borszerda
Programot ajánlunk: Borszerda
bori
2010 szeptember 21.

Szeptember 29-én újra Borszerdát tartanak Magyarország tobb száz éttermében. Az akcióban részt vevő vendéglátóhelyek, kereskedések ezen a napon ismét féláron kínálják a magyar borokat. Az őszi Borszerda a testes fehérborokat és a könnyű vöröseket állítja a középpontba.

A Közösségi Bormarketing Alap kampányához csatlakozó éttermek ezen a napon féláron kínálják az itallapjukon szereplő magyar borokat ebéd- és vacsoravendégeiknek. A tematikus borszerda-sorozat idén négy alkalomból áll, a borszűrő Szent Mihály napjára időzített szüreti Borszerda harmadik e sorban.

„Ezúttal a testes fehér- és a könnyű vörösborokat állítjuk a középpontba, s az éttermeket is arra kérjük, hogy fix árú borszerdai menüiket ezek köré az italok köré komponálják” – mondta Oláh László, a Közösségi Bormarketing Kft. részéről. Ismét lesz tehát menüverseny, az ételsorokat a Borszerda honlapján nyújthatják be a séfek, az étteremvezetők. Itt lehet tájékozódni a részt vevő kereskedésekről és éttermekről, az alkalmi menükről, és asztalfoglalásra is mód nyílik.

Az idei utolsó Borszerdán, november 10-én az újborok lesznek terítéken.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31