Kérem Várjon!
Cikkek
Ősz, bor, Pécs
Bor és Dal Ünnepe - először
mÁkos
2011 oktber 13.

A hagyománytól eltérően idén két naposra bővült a szüreti fesztivál Pécsett, melyet több kísérő rendezvény is színesített szeptember utolsó hétvégéjén. A Széchenyi téren egyidejűleg zajlott a második Cirfandli Ünnep, az I. Pécsi Kesztyűfesztivál, a hagyományos szüreti felvonulás, a borrendi felvonulással együtt és természetesen idén sem maradhattak el az immár XV. Európai Bordalfesztivál előadásai sem.

Szeptember 24-én 10 órakor nyitotta meg kapuit az első Bor és Dal Ünnepe. Délelőttre felálltak a sátrak és a Pécsi Kesztyű Klaszter tagjai is elkezdték a termelői versenyt, miközben a gyerekek már a kézműves foglalkozáson tervezhették meg a jövő kesztyűinek mintáit. Ezzel egyidőben elkezdődött a második Cirfandli Ünnep is, melyen idén nyolc termelő kínálta különböző cirfandli borát a lelkes közönségnek. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk és a hosszúra nyúlt indián nyárban félmeztelenre vetkőzött vízilabdázók és erre az alkalomra kiválasztott modellek mutatták be a kesztyű divatot egy bemutató keretében.

Vasárnapra még több kitelepülővel és sokkal több vendéggel indult a nap, ami annak is köszönhető volt, hogy már koradélután elkezdődött a szüreti felvonulás a borrendek kíséretében. Nagy várakozás előzte meg az eseményt és teljesen megtelt a színpad előtti terület. Ez az esemény szolgált apropóul ahhoz is, hogy több díjazott átvehesse jól megérdemelt jutalmát. Többek között átadták Pécs város borának díját Andreas Ebnernek a Pécsi 3-as Hordó 2008 borért. De itt adták át a Régió Bora és a Régió Média Bora 2012 választás díjazottjainak is az elismeréseket. Eközben a bordalnokok szolgáltatták a fülbemászó dallamokat és több kézműves is bemutatóval készült, melynek talán a gyerekek örültek a legjobban. A szervezők pedig remélik, hogy új hagyományt teremtettek és jövőre még színesebb programmal várhatják az érdeklődőket.

 

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
2014. 12. 02. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
3
4
2014. 12. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
2014. 12. 05. 13:00 - 2014. 12. 06. 21:00
Muzej Slavonije Horvátország - Eszék (Osijek), Trg Svetog Trojstva 2
6
2014. 12. 05. 13:00 - 2014. 12. 06. 21:00
Muzej Slavonije Horvátország - Eszék (Osijek), Trg Svetog Trojstva 2
7
8
2014. 12. 08. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
9
10
2014. 12. 10. 18:00 - 20:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
11
2014. 12. 11. 18:00 - 20:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
12
13
2014. 12. 13. 10:00 - 2014. 12. 14. 20:00
Pincefalu Hajós, *
2014. 12. 13. 18:00 - 21:00
Pécsi Kulturális Központ Pécs, Dr. Veress Endre u. 6.
14
2014. 12. 13. 10:00 - 2014. 12. 14. 20:00
Pincefalu Hajós, *
15
16
17
18
2014. 12. 18. 16:30 - 18:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2014. 12. 18. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31