A történet eddig szépen indult, ámde a sors úgy hozta, hogy ezen a napon a sofőrködést kellett bevállalnom, így Villányt még büszkén letudtam a munka közben nem iszunk ellenmondással, viszont Pécsváradon már a gurgulázik, öblöget, köp alapelvet kellett követni.

Lemaradtam én így egy tősgyökeres pécsi telepítésből válogatott, majd Pécsváradon újratelepített, idevalósi juhfarkról (nem, nem keverem a csomorikával, az Gyulánál külön tétel, nekem kevésbé sűrű, kevésbé komplex, viszont savhangsúlyosabb). Na meg egy furmintról is, sok maradék cukorral, mazsolával, édesen készült belőle vagy félszáz palack.

Kóstoltak még ott chardonnay-t és pinot blanc-t, ezeket nem bánom annyira, mint az olaszrizlinget vagy a gohért. De a friss borokat vacsora után a régebbi tételek követték. Ragadjunk le egy pillanatra a töltött káposztánál, ami csípős volt, borsos, zamatos, férfiaknak való, friss kenyérrel - ehhez Gyula szerint csak a csomorika illik. Én a pécsváradi szódát kóstoltam ekkor éppen, szénsavban nem volt híján. Volt még Benyovszky, hárslevelű, olaszrizling, kárpát cuvée, na meg egy kis kadarka is. Már amire így visszaemlékszem.

Meg kedélyes férfiemberekre. Kellemes estét töltöttünk el, jól indult a hétvégénk. Minden egyebet úgyis leírtunk már, ezt a pincét a Szártetőn látni kell.