Kérem Várjon!
Cikkek
Táblák a városban
Senki nem téved el ezentúl
emzé
2010 prilis 17.

Új térképtáblák, nyíltáblák és műemléki ismertetőket helyeztek el a pécsi utcákon. Idén már ezek igazítják útba a városba látogató turistákat.

A pécsi turizmusfejlesztési program részét képező projekt során 2010 januárjától kezdődően építették ki a város új turisztikai tájékoztató táblarendszerét. A Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával megvalósuló kezdeményezés a TÉDÉEM Pécs Nonprofit Kft. egyik bemutatkozása a nyilvánosság előtt. „Fel kell készülnünk a vendégeink fogadására”- mondta Sarkadi Eszter, a TÉDÉEM ügyvezetője. A szervezet nemcsak az egykori Ezerszínű Baranya Kht.-t foglalja magában, hanem a helyi vállalkozókat tömörítő, civil irányítású Pécs Turizmus Közhasznú Egyesületet is. Mintegy 65 millió forintból nemcsak a táblarendszer épült ki, de kiadványok, turisztikai honlap, tájékoztató szolgálat és őj turisztikai szolgáltatások is létrejönnek a közeljövőben.

A TÉDÉEM Pécs a Tourinform iroda működtetése mellett marketing feladatokat is ellát. A mostani fejlesztések célja az ezredforduló idején kialakított táblarendszer megújítása és bővítése, mely nemcsak egységes és rendezett arculattal rendelkezik és nemzetközi szabvány szerint készül, de bővíthető, rugalmas, variálható.

A Pinczehelyi Sándor tervezte turisztikai térkép táblákból 22 darabot szereltek fel január óta, ezen belül három fajtával találkozhat a turista: egy rendezvényhelyszíneket, egy szálláslehetőségeket kiemelő fajtával, illetve két darab világörökségi táblával. Ezenkívül 13 oszlopot (2-6 nyíltáblával) is kihelyeztek a városban.

N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2017. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
2017. 04. 22. 13:00 - 18:00
Mokos Pincészet Palkonya, 7771
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
23
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
24
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
25
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
27
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 27. 18:00 - 20:00
Főtér Pécs, Széchenyi tér 1.
28
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
29
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2017. 04. 29. 10:00 - 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
30
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.