Csak azért nem hullattunk könnyeket, amikor néhány éve a Pécsi Sörfőzde kivonta a boltok polcairól a Három Királyokat, mert akkor még nem voltunk annyira rajta. Tavaly decemberben annál nagyobb lelkesedéssel vetettük bele magunkat a feltámasztott sör fogyasztásába.

A nagy hóeséses nyavalygást megelégelve a szokásommá vált reggeli egyórás hólapátolást követően úgy döntöttem, hogy benézek a város szívébe. Elindultam hát helyi járatú buszt keresni, ami a centrum felé vinne, fel is szálltam egyre, de az a cél előtt pár megállóval lerobbant. Sebaj, pár (száz) méter havas gyaloglást követően legalább felszállhattam a sikeres belvárosi járatra, a negyvennégyesre. Még nem buszoztam se a Szent István téren, se a Mária utcában, élmény volt, de csak a Flórián térig tartott. Onnan gyalogoltam szorgalmasan, oda s vissza, ebédelni, tárgyalni, sajtótájékoztatóra.

A kocsmát Antica Enoteca Del Borgónak hívták, esetleg La Botte Gaiának vagy Zi Barbának, már nem tudni, mindenesetre egy torinói borbár volt, amelyben Wildschwein úr a barolóval először találkozott. Nem mondhatnánk, hogy különösebben el lett volna tőle ragadtatva, sőt inkább olyan érzete támadt, mintha a cserzővarga kádjába kortyolt volna, és a cserlé már kezdené is a nyálkahártyáit cipőkészítésre alkalmas bőrré alakítani. Wildschwein urat ez ez élmény nem rendítette meg, hiszen ő olyan dolgokat kóstolt élete folyamán például tokaji aszú címszó alatt, hogy azokhoz képest ez a Renato Ratti Rocche nem igazán érdekes. A tokaji aszúval való párhuzam egyébként azért merül föl, mert a a királyok bora, borok királya szállóigét a köztudat nemcsak a tokaji aszúhoz kapcsolja, hanem a barolóhoz is.