Ötödik éve már, hogy nem hagyjuk ki az eszéki borfesztivált. Eddig december elején rendezték meg, idén átkerült januárra (pont jó, hogy mi Pécsett decemberben borszalonozunk), eddig kiállítóként, előadóként vettem mindig részt, idén végre csak mezei kóstolóként, be is szerveztem vagy 45 barátomat, meg a barátaim barátait is, egyedül mégsem megy inni kóstolni az ember.

Nem egyszerű a dolga a kékfrankosnak. Hiába a borszakírók lelkesedése itthon és külföldön, lehet évet szentelni a fajtának, könyvet kiadni, tematikus kóstolókat szervezni, a magyar átlagfogyasztó még mindig jobban hisz az évtizedes, ráhagyományozódott hitében, miszerint a kékfrankos egy „savanyú vörös”. Nem véletlen, tapasztalati úton szerezte véleményét évtizedeken át, ami lassan változik meg. Ha van áttörés, inkább a „nagy kékfrankosoknál” érezhető, amilyen cikkünk tárgya is.