Kérem Várjon!
Cikkek
Képes beszámoló a pécsi TOP25-kóstolóról

Kétnaposra mertük tervezni az idei Pannon Borrégió TOP25 pécsi kóstolót és a közönség érdeklődése azt igazolta vissza, kell ez a két nap. Mintegy napi 200 vendégünk volt a Cella Septichorában, összesen majd négyszázan kóstolhatták meg a régióválogatottat. Sajtok a megyéből, siklósi kézműves csokik, friss, hűtött Tettye forrásvíz és szódavíz. Minden körülmény adott volt, a légkondi is kibírta a két napot, az idő is velünk volt, még a focivébé se vette el a borrajongók kedvét. Kóstoltunk rendületlenül, ki a rendezvények, kik (mi szervezők) elsősorban utána a Sétatéren. csak jelezzük: már összecsomagoltunk. Bepakoltunk. Az előörs már felutazott. Aki még nem foglalt, most tegye, vagy csak úgy, jöjjön el: TOP25 pénteken az Ybl Palotában Budapesten (Pesti Lámpás, akinek ez mond többet)!

zoranka
2010. június 24. 13:22:06
Cikkek
Kékfrankos fesztiválkóstoló Pécsett

Szaporodnak a boros rendezvények Európa Kulturális Fővárosában. Alig múlik el a Sétatéri kitelepülések sorozata, közte a beékelődött TOP25 kóstolóval, máris újabb poharat ragadhatunk. Július 3-án és 4-én a VI. Nemzetközi Kékfrankos Fesztivál díjnyertes boraival ismerkedhetünk meg a pécsi Dominikánus Házban.

zoranka
2010. június 23. 14:46:48
Cikkek
Fuchsli Borgyógyászat Budapesten

A siller népszerűsítéséért, a folyóborok és borozók becsületéért, a hazai konyháért dolgoznak Budapesten a Fuchsli 1.sz. Borgyógyászat étteremben. Heimann Zoltánék egy „urbánus-rusztikus” vendéglőt álmodtak a Duna partra (Belgrád rakpart 18.), mely lélekkórház és bor étterem egyben.

Kéner Balázs
2010. június 22. 8ó
Összesen 1657 db találat. 403/553 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30