Kérem Várjon!
Cikkek
Programot ajánlunk

Rendhagyó futóversennyel készülnek Szekszárdon május első hétvégéjén. Az első Borvidék Félmaratonon több mint ezer versenyző áll majd rajthoz, hogy a város központjából elindulva végigfusson hegyen-völgyön, pincétől-pincéig. A félmaraton honlapján már most tehetünk egy virtuális sétát az útvonalain. A városi utcákat domboldalak, lejtők követik majd, a hagyományos frissítőpontokon pedig a vízen túl a helyi borokat is kóstolhatják a versenyzők, miközben zenei együttesek emelik a hangulatot.

bori
2010. április 29. 14ó
Cikkek
Tesztgyőztesek vacsorája 2010/1

Mondhatnánk úgy is, olvasóink kérték. Meg mi is szerettük volna már. Ha a tesztjeink eredménye kóstolható és megbeszélhető lehetne. Mert úgy az igazi, ha van valami utóélete a tesztnek, ha van némi személyes kontaktus, ha találkozunk azokkal az olvasókkal is, akikkel egyébként nem vagy ritkán. Úgyhogy nem is olyan hosszas előkészületeket követően borbemutató vacsoraestet szerveztünk a Pécsi Borozó 2010. tavaszi számának tesztgyőztes borainak. A borokhoz az Enoteca Corso stábja alkotott ételeket. Teltház volt már napokkal a rendezvény előtt, lesz folytatás.

zoranka
2010. április 29. 8ó
Cikkek
Nyert a Brill Pálinkaház 2009-es Irsai Olivér Szőlőpálinkája

A harci Brill Pálinkaház Irsai Olivér Szőlőpálinka 2009-et választották meg Magyarország legjobb pálinkájának 18. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyen. A címhez gratulál a Pécsi Borozó szerkesztősége!

bori
2010. április 28. 14ó
Összesen 1657 db találat. 421/553 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Február
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
2015. 02. 03. 16:30 - 18:00
Egylet Pécs, Ferencesek utca 32.
4
2015. 02. 04. 17:45 - 22:00
Bodri Pincészet Szekszárd, Faluhely
5
2015. 02. 05. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
6
2015. 02. 06. 19:00 - 21:00
Jókai Bisztró Pécs, Jókai tér 6.
7
2015. 02. 07. 10:00 - 2015. 02. 08. 17:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
8
2015. 02. 07. 10:00 - 2015. 02. 08. 17:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
9
10
11
12
13
2015. 02. 13. 18:00 - 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
2015. 02. 14. 18:00 - 22:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
2015. 02. 14. 18:30 - 22:30
Ízlelő Étterem Szekszárd, Bartina u. 12/A.
15
16
17
18
2015. 02. 18. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
19
20
2015. 02. 20. 18:00 - 21:00
Corinthia Hotel Budapest, Erzsébet körút 43.-49.
21
22
23
24
25
2015. 02. 25. 18:00 - 21:00
PTE KPVK Szekszárd, Rákóczi utca 1.
26
27
28
2015. 02. 28. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.