Kérem Várjon!
Cikkek

A hűvös földpadlón álltam, bámultam az öreg kakast, forgatta a szemét, pislogott, tekergette a nyakát, nem értette, mit keres itt. Bámultam Nagyanyám, ahogyan rálépett az állat lábára, egy mozdulattal átnyalábolta a szárnyait, ráhajtotta a nyakát a szárnyakra, a nyaka a begye fölött előredomborodott, és a tál fölé tartotta. Egyetlen mozdulattal átvágta a megszeppent állat torkát, az rugdosott volna, és verdesni is próbált, de egyre gyengült, ahogy gyűlt a vér a tálban. Anyám még egy tyúkot sem tudna levágni! Egyszer kicsúszott a kezéből az átvágott nyakú, öreg kotlós, és addig csapkodott, szédelgett az udvaron, imbolygó lábakon, amíg össze nem esett. Anyám arcát, ruháját teljesen összefröcskölte, az a kevés vér, ami a tálba csurgott, piszkos lett. Pedig finom a sült vér! Nagyanyám egyedül le tudott vágni egy kakast.

Balogh Robert
2009. december 15. 10:43:21
Cikkek
Adventi nyereményjáték 2.

Elröppent öt nap és játékunk első fordulója véget is ért. Nem kevés megfejtés érkezett be hozzánk, szinte csak helyes válaszok voltak. Aki most nem nyert Gere Tamás és Zsolt válogatást, a következő öt napban egy láda Malatinszky-bort nyerhet. Megéri hát kattintani a folytatáshoz, válaszolni három újabb kérdésre és nyerni, mert ez a láda is nagyon jól mutat a karácsonyfa alatt!

bori
2009. december 13. 09:48
Cikkek
Kézműves csoki Siklósról

Nemrég volt Siklóson egy csokoládé-kóstoló. Bort kóstolni rendszeresebben járok, de erre a kóstolóra szerkesztőségünk nagy része családostul érkezett. A gyerekeknek is hagytunk a csokiból, de azért meg kell hagyni: a csokikóstolóban az a jó, hogy végig lehet csinálni egy hosszú sort és még csak köpni se kell. Kiderült tehát, a siklósi kézműves csoki finom és izgalmas, hagyományos ízek és vad kombinációk, megnéztük hogy készül, hogy fogy el, hogy fogadják.

 

zoranka
2009. december 11. 8ó
Összesen 1657 db találat. 460/553 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2016. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
2016. 09. 02. 13:00 - 19:00
Metro Áruház Pécs, Makay István u. 6.
3
4
5
6
7
8
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
9
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
10
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2016. 09. 08. 14:00 - 2016. 09. 11. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
13
14
15
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2016. 09. 15. 17:00 - 19:00
Megyeháza (Pollack Kávézó) Szekszárd, Szekszárd
16
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
17
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2016. 09. 15. 15:00 - 2016. 09. 18. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
20
21
22
23
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
24
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 24. 11:00 - 13:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
2016. 09. 24. 17:00 - 19:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
25
2016. 09. 23. 15:00 - 2016. 09. 25. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2016. 09. 25. 18:00 - 20:00
Művészetek Háza Pécs, Széchenyi tér
26
27
28
29
30