Sokat megélt már működése 19 éve alatt a magyar hegyközségi rendszer, amelynek életében most a tavalyi év utolsó ülésnapján elfogadott, új hegyközségi törvény kavarja fel az állóvizet. A Pécsi Borozó azt próbálta feltérképezni, mivel jár az átállás: zavar következik, vagy éppen hogy nő az ágazat versenyképessége? Mennyit ér a kistermelők szavazata, és ki fizeti a hegybírót?
Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket foglalkoztat a bikavér kérdésköre. Korábban több más bormagazin is tesztelt bikavéreket, ültetett kerekasztalhoz borászokat, most nem is nem szeretnénk ismételni az ott elhangzottakat. A Pécsi Borozó olvasói azonban eleddig csak ezzel a borral nem találkozhattak tematikus tesztben lapunk hasábjain. Óvatoskodtunk, hogy hát ez egy régiós lapban csak egy borvidéket érint, de hát ilyen akár a cirfandli is. Ideje volt, hogy szembenézzünk a bikavérekkel.
Palackozó, érlelő és bortároló épül Faluhelyen, egy félig elhordott domboldalban. Nemrég még csak a hegy helyét láttuk, a napokban meg már több tízezer használt tégla (ha elkészül, majd félmillió lesz beépítve) segítségével épültek fel boltívek és falak. A Bodri Pincészet nem áll meg, a néhány éve megkezdett fejlődési ív töretlen, most éppen a jelenlegi 400 négyzetméteres területet igyekeznek 2100 négyzetméterre bővíteni. A 730 milliós beruházás felére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap ötven százalékos támogatását nyerték el.