A 19. alkalommal, Bécsben megrendezett Destillata nemzetközi párlatversenyen idén is taroltak a magyar pálinkák és párlatok. A 15 induló ország közül 77 éremmel (5 arany, amiből kettő az Év Párlata, 33 ezüst és 39 bronz) a harmadik legeredményesebb Magyarország lett (ahogy eddig már többször), amihez a harci Brill Pálinkaház, és a györkönyi Márton és Lányai is hozzájárult. Előbb 1 arany, 3 ezüst és 1 bronz, utóbbi 4 ezüst és 1 bronzéremmel. A Nemzetgyőztes díjat a Zimek Manufaktúra kapta 11 éremmel. A versenyre egyébként öt földrész 182 főzdéje nevezett mintegy 1600 párlattal.
Folytatódik a Kalamáris Vendégló és a Dunántúli Napló közös gasztronómiai élménysorozata, a „Beszélgetés a pécsi gasztronómiai kultúráról – finoman!”. A második vacsoraestjüket április 7-én, 18 órai kezdettel tartják az étteremben (Rákóczi út 30.), a vendég ezúttal a Brill Pálinkaház és a Radó Pince lesz, a menüsort Skrut György készíti el.
„Hűteni csak a rosszat” – szólt szigorúan Nagyné Krizl Edit a harci Brill Pálinkaháztól, mikor a 12 tételes kóstolósorba extrának szánt HP a hűtőből kerül elő. Aztán a sok értetlen arcot látva jött a(z egyébként egyszerű) magyarázat: „a hidegben bezáródik a pálinka, 16-18 fokon nyílik a legszebben. A hűtőbe csak olyat tesznek, amin gyorsan túl kell esni.” Szóval volt tanulság rendesen az első márciusi bor(pálinka)klubban: lehet ezt kulturáltan csinálni kérem. Gyorstalpaló és pálinkateszt.