Kérem Várjon!
Cikkek
Három Hétszőlő aszú és ami mögötte van

Hálátlan dolog karácsony után, vagy az új esztendő elején az aszúról írni, ilyenkor azt inni kell, már aki bírja a bejgli és a rengeteg egyéb aprósütemény mellett a további édességet és még nem kezdett bele a kötelező fogyókúrába. Igen ám, de a #koccintsaszuval kampány szervezőbrigádjának, no meg a Hétszőlő birtok nagylelkűségének köszönhetően három palack aszú is pihent a borhűtőmben, így bár nehezen találtam időpontot a kóstolásra (szigorúan köpni szoktam, de azért aszút nem öntünk ki, inkább vendégeket hívunk), végül csak kipattantak a dugók és elfogytak a borok.

Ercsey Dániel
2019. január 16. 08:12:42
Cikkek
- egyre jobban kíván egy jó bort
Novák Péter és felesége 2008-ban költözött Pécsről Kovácsszénájára, a Mecsek északnyugati lejtőin fekvő 50 fős faluba. Az események innentől felpörögtek: a következő évben már ő volt a falu polgármestere, a három és fél hektáros területen egyre gyűltek a kecskék, 2011-től pedig Péter sajtkészítéssel kezdett el foglalkozni egyre professzionálisabb szinten. Mostanra borászatok, éttermek keresik magas minőségű, érlelt desszertsajtjait. A Novák Sajtmanufaktúránál jártunk, riportunk a 2018/3 őszi számban jelent meg.
Apró Annamária
2019. január 14. 08:07:10
Cikkek
A Bányai-sztori

A Jóisten egy szerda délután leült kávézni, iszogatta, szürcsölgette a kis kávéját, aztán hogy, hogy nem, kezébe került egy ász: nézegette, forgatta és azon gondolkodhatott, hogy kinek dobja le?! Aztán elengedte és az valahogy ide hullott egy immáron costa ricai illetve egy konzekvensen magyarországi magyar: Bányai László és Tóth Sándor közé. Igy történhetett, hogy egy kalandosan Costa Ricára szakadt magyar ember első piacképes babkávéja a szekszárdi Lucky Cap mikropörkölőbe került, hogy aztán a párkák elkezdhessék szőni az alább olvasható történet színes tündér-szálait… (Tóth Sándorral a Pécsi Borozó 2018/3, őszi számában beszélgettünk.)

Váncsodi József Oberon
2019. január 11. 07:57:20
Összesen 1979 db találat. 7/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2015. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
2015. 09. 02. 9:30 - 15:00
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Pécs, Pázmány Péter u. 4.
3
2015. 09. 03. 19:00 - 21:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
4
5
6
7
8
9
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
10
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
11
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
12
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
2015. 09. 09. 16:00 - 2015. 09. 12. 23:00
Kalamáris Fröccsölde és Borkert Pécs, Váradi Antal u. 7/2.
13
2015. 09. 09. 14:00 - 2015. 09. 13. 22:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
15
16
17
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
18
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
19
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2015. 09. 17. 12:00 - 2015. 09. 20. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2015. 09. 18. 19:00 - 2015. 09. 20. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
22
23
24
25
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 25. 18:30 - 22:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
26
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2015. 09. 26. 16:30 - 18:30
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
27
2015. 09. 25. 18:00 - 2015. 09. 27. 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
28
29
30