Kérem Várjon!
Cikkek
Keddi kóstoló 2015/1

Az év első keddi kóstolójára nem jött össze még túl sok bor, de hozzászoktunk már, hogy azért egy huszas sor csak akad ilyenkor és így becsempészünk pár „külsőst”. A Pannon Borboltosok által hozott tételekből most tíz bort javaslunk, kóstolják meg rajtunk kívül is minél többen.

zoranka
2015. január 16. 06:22:57
Cikkek
Gál-pakk a pincéből

Volt egy pakk a pincémben már egy ideje, a Gusto magazinban jelent meg egy interjúm Gálné Dignisz Évával, a tavaly év borászával még a bejelentést követő hónapokban. Kaptam egy kis borcsomagot, útravalót, mert vezettem aznap hazáig, nem nagyon tudtam kóstolgatni, bontottunk itthon párat, de maradt még, nem fért bele soha a kóstolósorba, most megragadtam az alkalmat és nem bántuk meg.

zoranka
2015. január 15. 05:42:09
Cikkek
Egerkóstoló-maraton a Kalamárisban, 2. rész

Az egri fehéreket én személy szerint sokszor izgalmasabbnak tartom, vörösben ritkábban jut nagy élmény, bár ezt kritikusaim szerint a délhez szoktatott száj okozza. Biztos. Ennek ellenére akadt vörös, nem is egy, kedvemre való. Most is, ahogy a múltkori bikavér-kóstolón is. A fehérek után, a második részben a vörösök jönnek. Meg két édes a legvégéről.

zoranka
2015. január 14. 06:22:01
Összesen 1979 db találat. 121/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2014. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
11
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
12
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
13
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
14
2014. 09. 10. 14:00 - 2014. 09. 14. 23:00
Budai Vár Budapest, Budai Vár
15
16
17
18
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
19
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
20
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
21
2014. 09. 18. 10:00 - 2014. 09. 21. 23:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2014. 09. 19. 20:00 - 2014. 09. 21. 20:00
Szekszárdi Bormúzeum Szekszárd, Szekszárd, Fürdőház utca 14.
22
2014. 09. 22. 18:00 - 21:00
Pezsgőház Pécs, Szent István tér 12.
23
2014. 09. 23. 18:00 - 20:00
PTE KTK B025 Pécs, Pécs, Rákóczi út 80.
24
25
26
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
27
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 27. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
2014. 09. 27. 8:00 - 23:00
Vokány Vokány, Vokány
2014. 09. 27. 9:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
28
2014. 09. 26. 18:00 - 2014. 09. 28. 11:00
Polgár Pince Villány, Hunyadi János u.19.
2014. 09. 28. 15:00 - 18:00
Sétatér Pécs, Pécs, Szent István tér
29
30