Sok szekszárdi borászat vonatkozásában beszélhetünk arról, hogy generációkat ível át családjuk történetében a szőlő szeretete és a borkészítés. Vesztergombiék esetében az 1700-as évekig kell visszamennünk az időben, hiszen a ma is használatos címerük - melyen egy róka látható, mancsában egy szőlőfürttel - egyértelmű utalás arra, hogy a család életében jelen volt a szőlő és a bor. Azt, hogy mennyire elkötelezett família voltak, mi sem jelzi jobban, hogy Szekszárdon az első hegybíró is Vesztergombi volt, mindez pedig komoly szakmai és társadalmi elismertséget is jelentett abban az időben. Portré a Pécsi Borozó őszi számából.

A borospolcomon ráakadtam egy duettre: Németh Janó két 2012-es bora pihent ott, milyen lenne összenézni, mire képes egy kékfrankos, no és mire egy cabernet sauvignon hat év után? Az utóbbi időkben egyre inkább hiszek az időben, szeretem, ha nem a harsány erő, hanem a finom elegancia dominál a borban, ha vörös, akkor pláne.

Vajon mire gondoljon az ember, amikor száraz borok bemutatására szóló meghívót kap egy olyan pincészettől, amelyik sokáig az édes borok felsőbbrendűségét hirdette? Változó időkre? És egyáltalán: lehet-e érdekes egy olyan kóstoló, amelyeken az édes borvidékek nagyágyúi csak mellékszereplők?