Pontosabban volt az 900 is, hiszen kilenc szekszárdi kékfrankost hozott el nekünk Takler Ferenc és közel százan kóstoltuk végig őket a Pécsiközgáz nagy előadótermében. A fajta, amelyben Szekszárd egyre inkább a jövőjét látja (a bikavér és kadarka mellett) okozott meglepetéseket is, elég annyit elmondani, hogy majd’ három órán át tartott ki a lelkes csapat.

Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket foglalkoztat a bikavér kérdésköre. Korábban több más bormagazin is tesztelt bikavéreket, ültetett kerekasztalhoz borászokat, most nem is nem szeretnénk ismételni az ott elhangzottakat. A Pécsi Borozó olvasói azonban eleddig csak ezzel a borral nem találkozhattak tematikus tesztben lapunk hasábjain. Óvatoskodtunk, hogy hát ez egy régiós lapban csak egy borvidéket érint, de hát ilyen akár a cirfandli is. Ideje volt, hogy szembenézzünk a bikavérekkel.

A Szekszárdi borvidék a Pannon Borrégió, és gyakorlatilag Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő borvidéke. Látványos beruházások és fejlesztések zajlanak évről évre, új borászatok jelennek meg, kis családi pincék kezdenek minőségi, palackos bort készíteni. A szekszárdi borok pedig egyre több díjat és érmet hoznak el nemcsak a hazai, de a nemzetközi borversenyekről is. A képet némileg árnyalja, hogy a borvidéknek volt honnan fejlődnie. Azonban a területi adottságok, az évszázados borkészítési hagyományok, és nem mellékesen a „szekszárdi lélek” birtokában ha késve is ugyan, de bő tíz évvel követve a villányi paradigmaváltást, a kilencvenes évek végére széles körben indult fejlődésnek a szekszárdi borászat.