Kérem Várjon!
Cikkek
Pécsi Borozó Mustra Top29

Azt hiszem, talán nem is volt még összegző éves Mustra-listánk. Lehet azért, mert minden Mustra kicsit más, de mégis ugyanazok a szabályok érvényesek, vagyis összemérhető. A mostani listánkon azok a borok szerepelnek, amelyek 2018-ban legalább 90 pontot kaptak.

Győrffy Zoltán
2018. december 24. 07:27:13
Cikkek
Pécsi Borozó 2017/4 Mustra

A szokásos negyedéves bormustránkat november elején a pécsi Kikelet étterem és kávézóban rendeztük meg, itt kóstoltuk meg azokat a borokat, amelyek az ősz folyamán beérkeztek szerkesztőségünkbe. A tizenhárom kóstoló jó része már az elmúlt két évben kialakított csapat tagja volt, de ezúttal akadtak minden bizottságban borászok, szinte minden régiós borvidékről. A legjobb borokat mutatjuk.

zoranka
2017. december 30. 08:30:49
Cikkek
Szerkesztői gondolatok 2014/1

Pécsi Borozó hetedik évfolyamába léptünk, nem szakad meg a megjelenések sora, bár változik, kétségtelen. A körülmények olyanok, amilyenek, összementünk kicsit, most éppen 16 oldalon próbáljuk meg negyedévente bemutatni az aktualitásokat régiós borfronton. A weboldalunk persze folyamatosan frissül, a hírek és programajánlók mellett továbbra is írunk kóstolókról, borokról, éttermekről, élményekről, aki itt olvas bennünket, ezt tudja. Aki papíron szeretne olvasni, keresse a Made in Pécs városmagazint.

Győrffy Zoltán
2014. március 5. 07:39:16
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2017. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2017. 03. 31. 9:00 - 2017. 04. 02. 17:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
2

3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
2017. 04. 22. 13:00 - 18:00
Mokos Pincészet Palkonya, 7771
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
23

24

25

26

27

2017. 04. 27. 18:00 - 20:00
Főtér Pécs, Széchenyi tér 1.
28
2017. 04. 22. 8:00 - 2017. 04. 30. 18:00
Boutique Hotel Sopianae Pécs, Felsőmalom u. 24.
29

2017. 04. 29. 10:00 - 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
30