Kérem Várjon!
Cikkek
Chardonnay-borszakkör a Pezsgőházban

Ma már szerencsére távol vagyunk az "ABC" - Anything But Chardonnay mozgalomtól, ami a kilencvenes évek közepén robbant be, hozzánk persze némi késéssel érkezett meg. Gondoljuk mi, de aztán valóban kérdés, mennyire tért vissza a chardonnay népszerűsége, szeretjük-e, ismerjük-e vagy csak megszokásból rendeljük sokszor, mert abban nem lehet nagyot csalódni. Persze, hogy lehet. Mi azonban nem csalódtunk szerencsére egyik borban sem, kilenc tételt kóstoltunk meg a legutóbbi borszakkörben.

zoranka
2014. március 25. 7ó
Cikkek
Tudósítások a borfesztiválról 1.

Két napot töltöttünk a Várban. Sok idő? Kevés idő? Szigorú beosztással, csak időnkénti megbicsaklással, gyakori köpködéssel, de persze a végén baráti koccintásokkal, hazai vörösökkel tettük fel a koronát. Az első napon szinte csak Tokaj került a pohárba, a második nap első felében inkább Somló. Azaz legfőképpen fehérek. De természetesen máshova is elnéztünk, más borokat is megkóstoltunk. Két későbbi posztban a tematikus kóstolások kerülnek előtérbe, most az összes többi kiemelkedő bor. A Borfesztivál véget ért ugyan, de lesznek még az ősz folyamán boros rendezvények, meg hát új borokkal töltődnek fel remélhetőleg a borszaküzletek is.

zoranka
2009. szeptember 14. 12ó
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
2018. 12. 08. 14:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
9
10
11
12
13
14
2018. 12. 14. 10:00 - 2018. 12. 15. 21:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
15
2018. 12. 14. 10:00 - 2018. 12. 15. 21:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31