Kérem Várjon!
Cikkek
Négykezes borjegyzetek: Koch Csaba Hajós-Bajai Kadarka (Prémium) 2012

A pénteki hófúvásban indultam el, gyakorlatilag csak pár utcával arrébb, de kenszei kolléga lakása így is végtelen távolságnak tűnt, megküzdöttem a széllel, a frontális támadásban lévő havazással, majd a bejárati ajtóban a földre pattintottam a hátizsákomat. A borospalack és a járólap találkozását ezúttal az üveg nyerte meg, szerencsénkre. A megbeszélés apropóján tartott alkalmi borozás fővendége ugyanis dugós lett, így a hozott palackot bontottuk meg.

zoranka-kenszei
2014. január 28. 08:00:10
Cikkek
Frittmann és Koch a BorKultúra SzabadEgyetemen

Az Alföld Magyarország legnagyobb bortermő vidéke. A hazai szőlőtermés 40-50%-a, az országban kapható bormennyiség fele innen származik. Nagy terület, nagy mennyiségekkel. Tény, hogy az alföldi borok renoméját a kilencvenes évek borhamisítási ügyei igencsak megtépázták. Sajnos sokakban az alföldi borok kapcsán elsőre még mindig a korábbi botrányok, a Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel “aranyháromszög” ugrik be. Az előítéletekkel és a múlt árnyaival meg kell küzdeni. 

szaboberni
2014. január 27. 08:39:46
Cikkek
Két petit verdot

Ahogy megígérte, SzabóZé hozott néhány ismeretlen bort váratlan utazásairól. Legutóbb két petit verdot került sorra, mindkettőt Macedóniában zsákmányolta. Hogy mit tud ez a fajta ott délen? Kíváncsiak voltunk mi is.

zoranka
2014. január 25. 8ó
Összesen 1979 db találat. 201/660 oldal.
N/A
Legfrissebb
N/A
Programajánló
2018. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2018. 11. 10. 16:00 - 0:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2018. 11. 10. 16:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2018. 11. 19. 18:00 - 21:00
Balkán Bisztró Pécs, Ferencesek u. 32.
20
2018. 11. 20. 18:30 - 20:55
CEWI (Hotel Zenit) Budapest, Apáczai Csere János u. 7.
21
22
23
2018. 11. 23. 9:00 - 18:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
24
2018. 11. 24. 8:00 - 18:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
25
26
27
28
29
30